Napi friss

Baleset szenvedett Ábrahám Edit, amikor az unokájával volt

Hosszú hetekig tarthat a gyógyulás. A Barátok közt egykori színésznője, Ábrahám Edit az agykontroll módszerét használva kezeli magát. Minden az unokája hisztizésével kezdődött, aztán az események szerencsétlen fordulatot vettek,

Ábrahám Edit nemrég a Mokkában mesélte, éppen a játszótéren volt az unokáival, amikor véletlenül ráesett a kezére, ami nyomban el is tört. „A picike nagyon hisztizett, én el akartam lépni, hogy ’Úristen én ezt most nem bírom’, és abban a pillanatban a cipőmnek a talpa letapadt a betonra, és egy hatalmasat estem, rá a kezemre. És hát sajnos eltört a csuklóm…”

„Jó esetben négy-, rossz esetben hathét gipsz”

Azt már nevetve tette hozzá, nem biztos, hogy a kéztörés a legjobb módja a gyerekhiszti kezelésére. „Van az a mondás, hogy állj meg magadtól, mert megállít a sors. És azt hiszem, hogy ez történt. Egy kicsit lehet, hogy az utóbbi időben túlpörögtem magam így unokázásban, színházban és szinkronban is. Lehet, hogy kicsit besokallt a szervezetem. Úgyhogy jó esetben négy-, rossz esetben hathét gipsz, ezt kell most tudomásul vennem.”

Agykontroll és asztrológia

Azontúl, hogy be kellett gipszelni a kezét, illetve jár orvoshoz, egyéb módszereket is bevet a mielőbbi gyógyulása érdekében. „Én 2000-ben elvégeztem az agykontrollt. Aztán utána – úgy emlékszem – 2016-ban még egyszer, tehát ismétlőként. És én használom ezt gyógyításra… Van egy olyan vizuális gyakorlat, amikor laboratóriumba lemegyünk – ezt így mondjuk. (…) Ez egyfajta relaxáció, lemegyek alfába, az éppen nem elalvás közeli állapotba, és akkor vizualizálom azt, hogy ezt a sebet gyógyítom a laboratóriumban.”

Ábrahám Edit asztrológiával és agykontrollal gyógyítja magát

„Olyat is el szoktam képzelni, hogy lézerrel gyógyítom, vagy kenőccsel, hogy az a seb minél gyorsabban forrjon össze, vagyis hogy a csontok forrjanak össze. És a fájdalom ellen is – folytatta a színésznő, hozzátéve, hogy az asztrológia is segíti. – Tény, mióta asztrológiát tanulok, azóta az agykontrollt kicsit másképp látom. Mert látom azt, hogyha valaki asztrológiai képletében van egy olyan dolog, ami meg fogja őt gátolni abban, hogy egy bizonyos célt elérjen, akkor sajnos, én úgy gondolom, hogy bárhogy agykontrollozhat, az az esemény nem fog bekövetkezni” – mondta Edit.

Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!