Napi friss

Závodszky Noémi: „Minden álmom az volt, hogy valakivel leéljek egy életet, de nem sikerült”

Závodszky Noémi korábban mindent megtett, hogy megmentse a házasságát – amibe örökbefogadás útján egy kislány is érkezett.

Závodszky Noémi nemrég a Telex Afterben járt, ahova őt és kollégáit, Németh Borbálát és Fesztbaum Bélát is azért hívták, mert húszéves lett az Így jártam anyátokkal című sorozat. Ismeretes, ők kölcsönözték a főszereplők hangját. Noémi kilenc évadon keresztül szinkronizálta Lily Aldrin karakterét, akit Alyson Hannigan játszott.

Örök szerelemre vágyik

Amikor a színésznőt arról kérdezték, van-e bármi hasonlóság közte és az örök romantikus Lily között – aki mindvégig egy szereplővel, Marshall Eriksennel volt együtt, és hozzá is ment –, igencsak meglepő választ adott.

„Külsőleg nyilván semmi… De ha őszinte szeretnék lenni magammal, akkor az a naiv, romantikus világ, ami Lilyben van – bármennyire másra is predesztinál a külsőm, vagy mást gondolnak rólam –, olyan szinten bennem is megvan. Tudok olyan lenni! Valószínűleg ezt Anna (Juhász Anna szinkronrendező – a szerk.) is így látta. Ő nagyon jól ismer engem, és szerintem tudta, hogy ez bennem van – mondta Noémi, majd így folytatta: – És tényleg a mai napig annyira rá tudok csodálkozni a gyermeki énemmel mindenre! Tehát nálunk van egy ilyen párhuzam.

Illetve elképesztő módon irigyeltem, hogy milyen hamar összeházasodtak, és nekem is mindig ez volt az álmom, hogy valakivel így egy életet leélni. Ami már egyértelműen nem sikerült… De azért én nem adom fel!”

– jegyezte meg mosolyogva.

Az Így jártam anyátokkal főszereplői (Fotó: Profimedia)

„Úgy szerettem volna egy ilyen társat!”

Závodszky Noémi szerint imádni való volt az, ahogy Lily és Marshall szerették egymást. „Olyan erős szövetség voltak, ami az én álmaimban mindig is ott van… Én úgy szerettem volna egy ilyen társat!” A színésznő azt is elmondta, hogy munka közben olyannyira átélte mindazt az érzelmet, amit eljátszott, hogy olykor fel is zaklatta magát.

Závodszky Noémi 51 éves volt, amikor a nyolc évvel fiatalabb, immár volt férjével nyílt örökbefogadás útján szülők lettek. A színésznő még tavaly mesélte a Bestnek, hogy a kislányuk, Blanka második születésnapján tudatosult benne, hogy valami nagyon nincs rendben a házasságával.

„Olyan élethelyzetbe kerültünk, amiről tudtam, hogy visszafordíthatatlan, hogy rossz irányba megyünk. De év végéig adtam magunknak haladékot. Ebben az időszakban mindent, amit tudtam, megtettem a házasságomért, de nem sikerült. 2023. január 2-án voltunk ügyvédnél, február 16-án pedig közös megegyezéssel elváltunk. A szülői felügyeleti jog az enyém lett. Blankával kéthetente találkozhat az édesapja, de természetesen ez nincs kőbe véve.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!