Napi friss

A Konyhafőnök kegyvesztett séfje saját műsorral tér vissza

A Konyhafőnökkel vált országosan ismertté a szigorú séf, Bernáth József, ám az RTL-nél kegyvesztett lett. Évekkel ezelőtt pedig a konkurencián szerepelt. Most saját műsorral tér vissza.

Nagy port kavart közel 10 évvel ezelőtt, amikor  Bernáth József távozott az RTL-től. A szigorú séf A Konyhafőnök stábjának első tagjai közt szerepelt. Megosztó karakter volt, de a nézők szívesen csámcsogtak azon, hogy milyen magas elvárásai vannak a versenyzők felé. Vajda Pierre és Fördős Zé voltak még az induláskor A Konyhafőnök zsűrije, a hármasuk sokáig nagyon jól működött. De Bernáth aztán magára haragította a csatornát.

Úgy rúgták ki, hogy nem is tudta

Annak idején a műsor korábbi szereplőitől tudta meg a sajtó, és maga Bernáth is, hogy az RTL már nem fogja tovább foglalkoztatni, kegyvesztett lett.

„A Konyhafőnök zsűrije a negyedik évadra teljes egészében megújul, a csapatnak már nem lesz tagja Bernáth József. Így ő már nem tartozik a csapatunkhoz, illetve A Konyhafőnök márkához sem, amit a műsor befejezése óta használ a kommunikációjában. Ezért úgy véljük, hogy nincs abban semmi rendkívüli, hogy a velünk szerződésben álló volt játékosokat korrekt módon tájékoztattuk ezekről a fejleményekről, és kereskedelmi televízióként eldöntjük, hogy kivel milyen formában szeretnénk a továbbiakban együttműködni.

Józseffel a jövőben sincsenek képernyős terveink, mivel szerintünk nem megfelelő módon járt el, de ezt az ügyet nem tereljük jogi útra”

– közölte akkor Kolosi Péter.

Folytatta a főzést

Bernáth József sokáig nem volt ezután képernyőn, mígnem meglepetésre a Love Bistro című műsorba szerződtette a konkurencia. A TV2 műsorában 18 sztárpár versenyzett, és a séf mondott ítéletet az ételek felett. Ám ezután a műsor után újra eltűnt Bernáth József, egészen mostanáig nem lehetett róla hallani.

„Régóta játszottam a gondolattal, hogy olyan főzős videókat és tartalmakat készítsek, amikből bárki megtanulhat profin főzni. A jövő héttől ez valóra válik, és bárki számára elérhető lesz a YouTube-on és a TikTok-on! Minden héten szerdán megosztok veletek egy videót, amit bármikor visszanézhetsz, megállíthatsz”

– írta a közösségi oldalára a minap a séf. Hogy végül is miért a saját gyártású műsor mellett döntött, az egyelőre rejtély.

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!