A tehetséges fiatal lány, Hunyadi Donatella is pezsgőt bonthatott néhány hete, ugyanis felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera-ének mesterszakára. Nem hitt a szemének, amikor meglátta, felvették. „Őszintén mondom, szinte az esélytelenek nyugalmával álltam neki a háromkörös felvételinek.
Hihetetlenül nehéz felvételt nyerni, hiszen sokszoros a túljelentkezés, de bejutottam, amit szinte még fel sem fogtam”
– mesélte Hunyadi Donatella az egyik napilapnak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A felhőtlen öröme azonban nem tartott sokáig, mert belegondolt, milyen kihívásokkal teli időszak következik számára.
„A rám váró két év kemény, de csodálatos lesz.
Ha megszerzem az operaénekes diplomát, akkor a lehető legtöbbet kihoztam a tanulási lehetőségeimből ezen a területen. Persze életem utolsó kiadott énekhangjáig fogok tanulni, mert ez a pálya ilyen” – tette hozzá.
Lajtai Kati példát szeretne mutatni
A Crystal egykori énekesnője, Lajtai Kati, akit nemrégiben még A Nagy Duett mosolygós énektanáraként láthattak a nézők, hamarosan visszaül az iskolapadba. Szerinte ugyanis sosem késő új ismereteket szerezni.
„Fontosnak tartom, hogy az ember negyven felett is tanuljon, ezért jelentkeztem a Szegedi Tudományegyetem integratív mentálhigiénés szakára.
Ez egy levelező képzés, és olyasmivel foglalkoznak, ami engem igazán érdekel” – árulta el az énektanár a Heti Libazsír című műsorban.

Nem ismeretlen számára az egyetemi közeg, korábban pedagógusnak készült. „A pedagógiának azonban rengeteg vetülete van. Nem csupán intézményen belül lehet valamit oktatni. Én inkább úgy gondolok rá, mint egyfajta mentális összehangolódásra, segítségnyújtásra. És ha így nézzük, ehhez passzol ez a szak” – mondta izgatottan Lajtai Kati.
Kiemelt kép és fotó: Birton Szabolcs, Trenka Attila/fotocentral.hu




