Gáspár Bea fiatalasszonyként szívesen lett volna „csak” feleség, édesanya, vezette volna otthon a háztartást, sütött-főzött volna, aztán Győzike biztatására elkezdődött a főzőműsora, jöttek a szakácskönyvei, beindult a karrierje. A sikerek mellett a nehézségek, a betegségek, a fájdalmak is útitársai voltak.
Jó pár évvel ezelőtt a Magyarország IQ-tesztje televíziós műsorban sokakat meglepett, hogy szinte minden kérdésre tudta a választ.
Gáspár Bea: Akik ismernek, tudják, mennyire vagyok intelligens, mennyire vagyok jó gyereke a szüleimnek, jó testvér, jó feleség, jó anya, jó barát. Aztán hogy ki mit gondol rólam, nem érdekel. Anno a képzőművészet felé húzott a szívem, szerettem volna a Janus Pannonius Egyetemre menni, de anyukám azt mondta, Pécs messze van, nem enged el. Könyvelőként érettségiztem le, de van cukrász- és sminkesvégzettségem is. Evelin lányom azonban már diplomás nő, a médiában dolgozik, Virág pedig most jár egyetemre, turisztikát és vendéglátást tanul.
Húsz éve reflektorfényben él, nem zavarja, hogy palócosan beszél?
G. B.: Ahova és akinek születtünk, azt nem illik elfelejteni. Kedvenc íróm, Mikszáth Kálmán is palóc volt, palócosan beszélt, a könyveiben palóc emberek szerepelnek. Én pontosan olyan vagyok, mint az ő hősei. Egyébként érettségi tételnek is Mikszáthot húztam.
Soha nem zavarta a roma származása?
G. B.: Aki cigánynak született, annak a C betű végigkíséri az egész életét.
Édesapám a szüleivel még cigánytelepen élt, de aztán vettek telket, építettek rá egy házat, én ott nőttem fel. Szerényen éltünk, de semmiben nem szenvedtünk hiányt.
Aztán megtapasztalhatta a gazdagságot is.
G. B.: Fura is volt nekem, évekbe telt, míg megszoktam, mi merre, de a nincstelenséget is megtapasztalhattam a férjem révén. 2017-ben valaki feljelentette az adóhivatalnál, a vád: ötvenmilliós sikkasztás.
Mindenünket lefoglaltak, a széfben a készpénzünket, az autónkat, az aranyainkat, zárolták a bankban a számlánkat… Harmincezer forintunk maradt összesen. Két napon át sírtam, aztán az apósom segített, hogy talpra álljunk, majd jött A Konyhafőnök műsor, amit megnyertem, és elindítottam a borvacsorákat. Ez utóbbi eleinte csak vitte a pénzt.
Visszatérve a feljelentésre, hosszú pereskedés után az eljárást megszüntették, most a Kúria elrendelte a perújrafelvételt, mert sok eljárási hiba történt. Összegszerűen sem egyeztek a dolgok, szeptemberben lesz a következő tárgyalás.
Súlyos beteg volt, ezt hogyan élt meg ön és a családja?
G. B.: Leginkább Győző borult meg, féltett és félt, nem tudta, mi lesz, ha velem történne valami. Egy gyerekfejnyi miómával kezdődött.
Mire műtőbe kerültem, már nem egy, hanem öt nagyobb és sok-sok szétszóródott kicsi volt bennem. Kivették a méhemet. Sokan kérdezték tőlem: nem féltem, hogy a műtéttel a nőiességemnek is oda? Erre azt feleltem: nem a nőiességemet veszítettem el, hanem az egészségemet nyertem meg.
Győzike valójában milyen ember? Egyszer ő maga vallotta be, pszichés zavarokkal küzd.
G. B.: Önfejű, ha valami berepül a fejébe, abból nem enged. Hirtelen haragú, hisztis, süket is, nem hajlandó a hallókészülékét hordani, ezért beszél hangosan, sőt néha ordít.
Húsz éve súlyos pszichés betegséggel küzd. Eleinte ezt nem tudta, de miután elment orvoshoz, megtanulta ezt kezelni, és igyekszik nem rombolni a körülötte lévő embereket. Nemrégiben Győzővel épp kávéztunk egy kávázóban, amikor rájött egy erős pánikroham. Halálfélelemmel küzdött, mindenféle rossz gondolatai voltak.
Régen ez borzalmas volt, és még ma is az, de már légzésgyakorlatokkal tudja tompítani.
Ha újból férjhez menne, újból Győzőt választaná?
G. B.: Igen, mert most is azt gondolom, nem volt rossz döntés. Kívánok mindenkinek ilyen életet, mint az enyém, a mienk.
A családunk egyben van, ahhoz, hogy én Bea asszony legyek, kellett lennie egy Győzőmnek. Én mindent a férjemnek köszönhetek, a főzőműsoraimat, az öt szakácskönyvemet, a gyerekeimet.
Fontos neki a családja, fontos neki, hogy én és a lányok boldogok legyünk, hogy mellette önmagam lehessek. Amikor huszonéves voltam, féltékeny voltam rá, hívogattam: hol van, kivel van, miért nem jön már haza… Ma azért hívom, mert aggódom érte, féltem.
A lányai kiröpültek otthonról. Nem szeretne már unokát?
G. B.: Az anyukám ötvenévesen többszörös nagymama volt. Én elmúltam ötven, és szoktam is a lányoknak mondani, addig szeretnék unokázni, ameddig bírok velük játszani, menni, hajolni, biciklizni, amíg fel bírom őket emelni.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu
