A Família Kft. Kövér Lajosnéjaként tett szert országos ismertségre Dzsupin Ibolya évtizedekkel ezelőtt. A legendás sorozatra mégis felemás érzésekkel gondol vissza.
„Egy szalmaszál volt nekem, hiszen a gyerekemet egyedül nevelve állandó munkám lett. Óriási dolog volt. Nagyon élveztem. De lemondásokkal is járt, hiszen elvette az időt a fiamtól. A mai napig lelkiismeret-furdalásom van, hogy többet kellett volna Dáviddal lennem. Hatéves volt, amikor kezdtem, és 16, amikor befejeztem. Ennek ellenére remek jellemű ember lett. Néha még én vadítottam őt, hogy ha megütik, adja vissza” – mondta a Palikék Világa című műsorban Dzsupin Ibolya.
Dzsupin Ibolya unokái Amerikában élnek
Dávidból idő közben felnőtt férfi lett, immár 37 éves. Nemrégiben az Egyesült Államok fővárosába költöztek a családjával. „Pont azért adtam neki a Dávid nevet, mert ez egy nemzetközi nyelv, és gondoltam arra, hátha külföldön fog kikötni. És úgy hozta a sors, hogy a férjem hatására közgazdász lett, és a világ másik végén kötött ki.”
Ez pedig azzal is jár, hogy unokáit, Vincét és Ervint nem látja olyan gyakran, mint szeretné. „Nagyon sokat beszélünk ilyen videós fityfirityen a neten. Meg most még azt találtam ki, hogy legalább egy héten egyszer mi lenne, ha én mesét olvasnék a gyerekeknek magyarul. Nagyon kellene most figyelni arra, hogy fejlődjön a magyarnyelv-tudásuk. Vagy kitalálok épp egy mesét, vagy felolvasom, amit ők szeretnének.”
Kiemelt kép: Ványi Ákos/fotocentral.hu




