Krausz Gábor és Mikes Anna tündérmeséje a Dancing with the Starsban, egy egész ország szeme láttára vette kezdetét. Nem csupán az egymásra találás, hanem azt követő történések is mesébe illőek voltak.
Mikes Anna az első perctől kezdve remekül kijön Gábor kislányával, Hannarózával. Gyorsan közös baráti körük is alakult. Ezek után már-már a lánykérésrésért kiáltott a szerelmük, amire sem kellett sokáig várni. És már az esküvő dátumát is kitűzték, egy ideje nem titkolják, még idén kimondják a boldogító igent. Lehet, már meg is tették…
Árulkodó jelek
Egy ilyen szenvedélyes szerelmi történetnek, mint amilyen az övék, egy nem hétköznapi esküvői helyszín dukál. Ezt talán meg is találták, és mindenkit meglepve, titokban a földi paradicsomban keltek egybe. Legalábbis több elejtett jel is erre utal.
Ugyanis Mikes Anna és Krausz Gábor éppen Szardínián vannak egy álomnyaraláson, amiről meg is osztottak néhány képet a követőikkel. „Őexcellenciáját behúztam egy képre. Mögöttünk az európai Maldív-szigetek. Előttünk pedig az élet” – írta a táncosnő a sugárzóan boldog fénykép mellé az Instagram-oldalán.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az írást pedig beszédes hangulatjelek követik, mint például egy jegygyűrű, szívecske és pezsgő. Csak véletlen lenne? Ha ez még nem lenne elég, a titkos esküvő gyanúját tovább erősíti a tény, hogy Gábor szülei is velük vannak az olaszországi pihenés alatt, így biztosan nem egy szimpla nyaralásról van szó.
Már csak azért sem, mert Anna éppen tegnap ünnepelte a születésnapját. Tehát ez a mostani évforduló egészen biztosan sokáig emlékezetes marad a számára. Főleg akkor, ha a festői szigeten nemcsak a születésnapját, hanem a házasságkötésüket is megünnepelték. Ha megvolt a lagzi, lehet, már a nászútjukat töltik a földi paradicsomban.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




