Sokakat meglepett Szabó Simon, amikor a főváros zajától távoli helyszínt választott, hogy vendégül lássa versenytársait a Hal a tortán című műsorban. „Itt vagyunk Mátraszentistvánban. Nagyon szerettem volna átadni a többieknek azt az érzést, amit nekem jelent a Mátra. Egy nyugodt, természetközeli élményt, amikor igazán jól érzik magukat” – indokolta Simon, miért nem otthon látta vendégül a társait.
A takaros kis házikó egy csapásra elbűvölt mindenkit. „Tüneményes volt ez a kis ház. Már az első percben olyan érzésem volt, hogy én is szívesen eltöltenék itt néhány napot” – vallotta be Dobó Ági.
Rácz-Gyuricza Dóri is hasonló véleményen volt. „Én egyből megértettem, miért szeret itt lenni. Nagyon aranyos kis házikó, ahova el lehet menekülni a világ elől” – mondta a sztárséf felesége.
Simon a ház történetébe is beavatta a többieket. „Ez egy vályogház, ami a 20-as évek közepén épült. Gyakorlatilag mindent újra kellett tervezni, csak a falak maradtak meg. Például nem volt alja a háznak, döngölt föld volt alatta. Szakember segítségét kértem, akik rendesen megcsinálták” – mesélte Simon a társainak.
A páratlan hegyi levegő, a szabadtéri hangulat, a pazar svédasztal és a néhány legurított „skót tea”, azaz whiskey mind hozzájárultak ahhoz, hogy remekül sikerült az este. Simon a többieknek is feladta a leckét: vendéglátó legyen a talpán, aki a mátrai élményt überelni fogja.



Kiemelt kép: fotocentral.hu




