Még hogy az igazán időtálló barátságok csak gyerekkorban köttethetnek! Lékai-Kiss Ramónát és Vanya Tímeát a húszas éveikben hozta össze a sors, az Abigél meghallgatásán találkoztak még 2012-ben.
Lékai-Kiss Ramóna: „Maradandó sérüléseket szereztem”
Mint mondják, „szerelem” volt első látásra az övék, rögtön érezték, különleges emberre leltek a másik személyében. Barátságuk hajnalán még együtt is laktak egy rövid ideig, igaz, ennek nem mindenki örült. „Éppen lakásváltásban voltam, gyakorlatilag földönfutó lettem, és Timi azonnal felajánlotta, költözzek hozzá, amíg rendeződnek a dolgok. Így is lett. Csakhogy Timi macskája, Diorka nem díjazta annyira ezt az összeköltözést, szívből utált. Kipécézett magának. Amikor csak tehette, megtámadott.
Egyszer úgy megharapott, hogy egy hatalmas seb lett a hasamon, tehát maradandó sérüléseket szereztem az együttélésünk alatt.
Talán azért, mert az ő szobájába költöztem be – mondja Rami. – De a Szex és New York-maratonok és a nagy beszélgetések, nevetések elhalványították a sebeimet.”
View this post on Instagram
Babát is egyszerre vártak
Idővel mindketten búcsút intettek a zabolázhatatlan szingliségnek, felelősségteljes édesanyák lettek. Ez a váltás sem gyengítette a barátságukat, éppen ellenkezőleg. „Egyszerre voltunk várandósok, és ahogy az kiderült, azt sosem felejtjük el – mondja vidáman a Pokoli rokonok Angélája. – Éppen A miniszter félrelép című darabra készültünk, amikor a függöny mögött az előadás előtt odasúgtam Raminak, le kell majd adnom a színdarabot, mert terhes vagyok, mire azt mondta, én is. Azonnal elkezdtünk sírni, aztán nevetni, majd felváltva a kettőt.
Együtt zokogtunk a takarásban. És a legszebb az egészben, hogy erről a jelenetről még videófelvétel is készült.”
„Nem is tudom, hogy tudtam bemenni a színpadra ezek után” – teszi hozzá mosolyogva a műsorvezető.
Bár az anyaság a barátságukon mit sem változtatott, a személyiségüket átformálta kissé. „Ramóna innentől kezdve tanulta meg meghúzni a határait. Már nem akar a szomszéd nagybátyjával is kedélyesen elcsevegni a semmiről, nehogy rosszat gondoljon róla. Megszabadult a megfelelési kényszerétől, óriási dolog, ezt nekem még nem sikerült elérnem” – vallja be nevetve a sorozatsztár.
Megjelent az új különszámunk!
Kíváncsi a cikk folytatására? És a nyaraláson rejtvényeket is fejtene? Keresse Story Rejtvény különszámunkat az újságárusoknál!
Kiemelt kép: TV2




