Csodálatos történet következik egy fodrász, Mario Reyes és XIV. Leó pápa barátságáról. „Az első hajvágás története másfél évvel ezelőtt volt. A Vatikán közelsége miatt sok pap jár ide papi civilben vagy reverendában. Amikor először lépett be, kicsit különleges kiejtéssel beszélt: nem éppen olasz, de nem is igazán spanyol akcentussal – mesélte a fodrász a La Stampa című olasz lapnak, amelyet a Magyar Kurír szemlézett hosszan. – Megkérdeztem, honnan jött, és azt válaszolta, hogy amerikai, de sok évet töltött Peruban. ’Micsoda véletlen, én meg perui vagyok!’ – feleltem. Spontán elkezdtünk beszélgetni a hagyományos ételekről és italokról, a fociról, a politikáról. Elmondta, hogy őt Ferenc pápa hívta Rómába, és most már bíboros.”

Őszinte és fesztelen beszélgetések voltak, mindig spanyolul. Robert Francis Prevost elégedett volt a hajvágással, és attól az első alkalomtól kezdve havonta rendszeresen felkereste az üzletet. „Borotváltan érkezett, csak hajvágást kért – jegyezte meg a perui fodrász. – Utoljára a nagyhéten, kevéssel húsvét előtt járt nálam… Bergoglio pápa halála húsvéthétfőn, a temetés, amelyen több tízezer hívő vett részt, és végül a konklávé… A világ szeme a Vatikánra szegeződött – emlékezik vissza Mario Reyes. – A fehér füst estéjén, egy hosszú munkanap végén, a mobiltelefonomon néztem a videót az új pápa kihirdetéséről. Kicsit elkalandoztam, de amint meghallottam a Prevost vezetéknevet, megdobbant a szívem: ugyanezt a nevet hallottam minden hónapban, amikor a foglalást a számítógépbe írtam.”
A boldogságot aztán egy kis szomorúság váltotta fel. „Arra gondoltam, hogy többé nem fogok találkozni vele, mert az olyan bonyolult protokoll, mint a vatikáni, soha nem tenne lehetővé egy olyan hétköznapi dolgot, mint kimenni hajat vágatni – így Mario Reyes. – Ráadásul a biztonsággal kapcsolatban is eszembe jutott, hogy a fodrászat egy bevásárlóközpontban van, ahová sokan járnak.”

Két héttel a pápaválasztás után azonban telefonhívás érkezett az üzletbe. „Egy ismerős hangot hallok: ’Jó reggelt, holnap szükségem lenne egy hajvágásra, háznál.’ Meglepődtem. Mi nem nyújtunk házhoz járó szolgáltatást. Gyanakodni kezdtem, hogy valaki viccelődik. Ezért megkérdeztem: ’Ki vagy?’, mire ő nyugodtan válaszolt: ’Robert Prevost.’ Még arra sincs idő, hogy kimondjam, ’a pápa’, máris válaszol: ’Mario, én vagyok az, hogy vagy?’ Spanyolul elmondom neki jókívánságaimat, gratulálok, aztán ő elnézést kér, hogy nem tud eljönni a fodrászatba, ahogy szokott. Aztán hozzáteszi: ’Szükségem lenne rád a Vatikánban’, és megadja az összes információt, hogy eljussak az otthonába. Válaszolok, hogy ne aggódjon, másnap reggel nála leszek. Amint leteszem a telefont, a kollégám furcsán néz rám, és megkérdezi, ki volt a vonalban. ’XIV. Leó.’”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Bonyolult procedúra bejutni a Vatikánba, de létrejött az első találkozás. „Nyílik az ajtó, és belép a pápa, kinyújtja a karját, és felkiált: ’Mario!’ Izgatottan odamegyek hozzá, és ő kezet ráz velem köszönetképpen, hogy ott vagyok. Elkezdem vágni a haját, és egy pillanat alatt kialakul a régi hangulat, és újra úgy beszélgetünk, ahogyan tettük, amikor minden hónapban eljött az üzletbe.”
Kiemelt kép: La Stampa




