Hazai sztár

Erős Antónia férje katasztrófaként élte meg az ikrek érkezését

Mondta viccesen a vérprofi televíziós, aki most a magánéletébe is betekintést engedett.

Tóth Lászlóval épp 30 éve alkotnak egy párt. A férjről keveset tudni, mert kerüli a nyilvános szerepléseket. Most azonban Erős Antónia egy roppant mókás történetet osztott meg róla. „Viszonylag későn, 38 évesen szültem.

Sokáig egy tili-toli játék volt nálunk a gyerekkérdés, hol én, hol ő akarta jobban. Miután eldöntöttük, hogy belevágunk, kicsúszott egy olyan mondat a száján: ’Csak nehogy ikrek legyenek’”

– nevette el magát. „Azért mondott ilyet, mert a baráti társaságban voltak ikrek, és első kézből látta, milyen nehézségekkel jár ez.”

Így aztán amikor megtudták, nem egy, hanem két taggal bővül a családjuk, a férje nem éppen úgy reagált, ahogy a legtöbben várnánk. „Amikor az orvos az ultrahangon közölte velünk, egy helyett két petezsákot lát, nem teljesen értettem, mit jelent ez. Majd ránéztem a férjemre, aki elsápadva csúszott egyre lejjebb a fotelben, és azt mondta, ’nem érted? Ez egy katasztrófa’” – mesélte viccesen.

De apránként belerázódtak a dupla szülői feladatokba, és mára el sem tudják képzelni az életüket az ikrek nélkül. Szonja és Matyi mostanra kamaszokká cseperedtek, és egyiküktől egyáltalán nem áll távol a szereplés. „Matyinak zenekara van, dobol, és már gitározik is. Kétéves korától kezdve, ha meglátott egy színpadot, azonnal közölte, ő bizony oda fel akar menni” – mondta a büszke anyuka.

Antónia ámulattal nézi, milyen gyorsan nőnek a gyerekei. Ám ez egyben az idő múlására is emlékezteti, amivel semmi problémája nincsen.

„Most úgy akarunk megöregedni, hogy azt ne lássa senki. El akarjuk dugni. Ez nem jó. Nem akarom azt átadni a gyerekeimnek, hogy ezt szégyellni kell.

Egy bizonyos kor felett megereszkedik a kar, és az arc is lógni kezd kissé. És bizony a ráncok is megjelennek. Ez így van rendjén.”

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Antónia Erős (@erosantonia)

Ettől függetlenül egyáltalán nem gondolja, hogy meg lennének számlálva a napjai a képernyőn, éppen ellenkezőleg „Ebben a szakmában annál hitelesebb valaki, minél régebb óta csinálja. Szóval miért ne lehetne ezt még jó sokáig csinálni akár nyugdíj után is? De persze nem biztos, hogy még 80 évesen is híreket akarok mondani” – mosolyodott el.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!