Annak idején a legendás lánybanda botrányhősnője és legvadabb tagja volt, nem véletlenül érdemelte ki a Scary – rémisztő – becenevet. Ötvenéves korára Mel B sokat szelídült. A minap meglepően visszafogott esküvőn fogadott hűséget újdonsült férjének, a nála 13 évvel fiatalabb hajstylistnak, a skót Rory McPhee-nek, aki a fodrászából lett előbb a jóbarátja, majd az élete párja. Nem mintha a ceremónia nem lett volna elegáns, hiszen minden olyan volt, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. A pár London lenyűgöző katedrálisában, a Szent Pál-székesegyházban mondta ki az igent, volt lovas hintó és elegáns fogadás. Csak éppen a fergeteges parti maradt el – a násznép állítólag már este hétkor hazafelé vette az irányt.
Geri gratulálni is „elfelejtett”
A tervek szerint lesz kárpótlás, Mel B és férje egy második lagzit is tartanak majd Marokkóban, és az ígéret szerint ez kevésbé lesz formális, ellenben sokkal „szexibb és bulisabb”. Kérdés, vajon arra elmegy-e majd az a három Spice Girls-tag, akik feltűnően hiányoztak most a londoni esküvőről. Ugyanis hiába beszélt tavaly még arról a menyasszony, hogy az együttes összes tagja részt vesz az előkészületekben, sőt jópofa meglepetésekre lehet majd számítani tőlük a nagy napon, végül a négy maradék bandatag közül csupán egyetlen egy bukkant fel a ceremónián: Emma Bunton.
View this post on Instagram
Pontosan nem tudni, a többiek miért tüntettek a távolmaradásukkal. Mindenesetre ketten, Mel C és Victoria Beckham legalább utólag nyilvános gratulációt küldtek. Geri Halliwell viszont ezt sem tette meg, ami komolyabb nézeteltérésre utal az énekesnők között.
Ugrott a menő divatmárka
Ahogyan az is, hogy bár már jó előre be lett harangozva, végül mégsem a divattervező Victoria álmodta meg Mel B menyasszonyi ruháját. Pedig tavaly januárban még biztosra mondta, hogy volt kolléganője lesz a dizájnere. Még viccelődött is, ezt mondta: „Remélem, nem kell majd fizetnem érte Victoriának, mert jó drága a brandje, persze fantasztikus ruhákat is tervez.” Talán ezt a megjegyzést vette zokon Beckhamné? Ki tudja.
View this post on Instagram
Mindenesetre Mel végül egy londoni esküvői szalonból választott viseletet, és egy elefántcsontszínű Josephine Scott ruhában állt az oltár elé. Tény, hogy Mel meggondolatlan kijelentései sokszor okoztak már felzúdulást és összezördüléseket a bandatagok között.
Néha okosabb csöndben maradni
Például így történt akkor is, amikor pár éve kikotyogta, hogy annak idején egy kis leszbikus kaland erejéig ágyba bújtak Gerivel – utóbbi számára ez a sztori roppant kínos volt, mivel akkor már egy ideje a decens úri feleség szerepében tetszelgett. A Spice Girls újraegyesülései is rendre sok feszültséggel jártak, Victoria például ezekből mindig kivonta magát. Mel B viszont a többiek szerint mindig túlságosan erőszakos eszközökkel igyekezett az akaratát ráerőszakolni a többiekre. Azt pedig mindig is a szemére hányták, hogy túl sokat fecseg.
Victoriának az 50. születésnapjára még sikerült összeterelnie mind az öt Spice Girls-tagot. Tavaly áprilisban a nagyszabású bulin énekelni is összeálltak, erről az ünnepelt férje, David Beckham osztott meg egy kis videót.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Igaz, szemtanúk szerint akkor is tapintható volt a Mel B és Geri közötti feszültség.
Pokolból mennyország
Az újdonsült feleség, nem mellesleg, a fellegek között jár. Talán maga sem gondolta volna, hogy újra boldog tud majd lenni egy férfi oldalán, miután előző pokoli házassága a bántalmazó Stephen Belafontéval súlyos traumákat okozott neki.
Kiemelt kép: Getty Images




