Hazai sztár

Joshi Bharat exfelesége az új kapcsolatáról: „Addig tartson, amíg jó. Egy perccel se tovább!”

25 évnyi ismeretség után alakult át szerelemmé Joshi exneje és a tévés régi jó barátja, Soproni Tamás kapcsolata, amire már az egykori lélekbúvár is az áldását adta.

Minden vihar után kisüt a nap – tartja a mondás. Nem történt ez másképp Szabó Csilla életében sem. Noha négy éve nem gondolta volna, hogy valaha feláll a padlóról… Joshi Bharattal való házassága ugyanis 31 év után egyik napról a másikra ért véget. Ráadásul a válásuk nyílt színen, egy ország előtt zajlott, és az sem maradt titokban, hogy az egykori lélekbúvárnak már ott toporgott az ajtajában az új szerelem, ami végül amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.

De minden jó, ha a vége jó: Joshi Bharat mára Kiss Virág szinkronszínésznő mellett ért révbe, Szabó Csilla pedig egy sokak által ismert üzletember, Soproni Tamás oldalán lett újra boldog.

3 fotó

Mindig megvolt a kémia köztük

A páros a Storynak mesélt először a kapcsolatukról, ami, mint megtudtuk, egyáltalán nem új keletű. „Már a múlt évezredben is ismertük egymást. Családi jó barátaink voltak Tamásék. Ismertem Tamás korábbi feleségeit és a gyerekeit is. Ő is a lányomat, Shilát és a nagyfiamat, Szabolcsot. Ott voltam, illetve voltunk Bharattal a fia esküvőjén is. Szóval mi tényleg rengeteget találkoztunk, programoztunk családilag. Sőt minden évben együtt is szilvesztereztünk” – emlékszik vissza Csilla, és egy pillanatra elmosolyodik, amikor eszébe jut, kislányként mit mondott neki egyszer Shila, amikor épp Tamásékhoz tartottak vendégségbe: „Anya, én imádom a Tomit, de ne az legyen már megint, hogy ti két órára elvonultok lelkizni!”

És ahogyan ezt meséli, Tamással egymásra nézve összenevetnek. „Hát, igen. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mi nagyon jókat beszélgettünk.

Csilla mindig is egy intelligens, tájékozott, olvasott, képzett és elképesztően empatikus ember volt, és mi tényleg mély barátságot ápoltunk”

– veszi át a szót Tamás. Aki nem titkolja, nemcsak a barátot, hanem a nagybetűs nőt és a tökéletes feleséget is látta Csillában, de akkoriban a házasságaik előrébb valóak voltak mindkettőjük számára az egymás iránt érzett kölcsönös szimpátiánál.

A megtestesült őrangyal

Csilla, majd később Tamás válása azonban azt eredményezte, hogy az útjaik mégiscsak keresztezték egymást. „Őszinte leszek, én kicsit megharagudtam Tamásra, mert nem keresett, amikor Bharattal váltunk. Cserbenhagyott barátilag – így fogtam fel. Majd később megtudtam, hogy ő sem volt jobb helyzetben nálam.

avaly decemberben, amikor találkoztunk, egy összetört, depressziós ember ült velem szemben, és mérhetetlen düh volt bennem, hogy ezt tették vele. Azonnal meg akartam menteni”

– meséli Csilla, majd Tamás veszi át a szót. „Hogy őszinte legyek, nagyon szégyelltem magam Csilla előtt. Nem a régi énem láthatta bennem, hanem egy megtört embert. Sajnos korábban egy mérgező kapcsolatban éltem, ami teljesen tönkretett, és ami még ma is kísért, nem sikerült hivatalosan lezárnom. Gondolkoztam is, hogy a millió egy problémámmal, a végtelennek tűnő jogi háborúimmal jó ötlet-e eléállnom most, hogy ő meg kijött abból a gödörből, ahová lökték. Merengtem, hogy ez a kis törékeny nő mást, jobbat érdemelne. De végül a személyében kaptam egy őrangyalt magam mellé.”

Joshi Bharat Kiss Virág oldalán találta meg újra a boldogságot

Mint Philemon és Baucis

Így történt, hogy immáron fél éve jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és ha rajtuk múlik, ez már így is marad. „Ilyen korban már máshogy áll hozzá egy ember egy kapcsolathoz. Mi nem tervezünk nagyokat. Nem vagyunk még összeköltözve. Élünk a mának és a pillanatnak. Jelenleg azon van a fókusz, hogy Tamás összeszedje magát. A lelki oldala már sínen van, csak az egziszten­ciális része van még hátra, hogy minden rendben legyen körülötte” – mondja Csilla.

„Rengeteg erőt és szeretetet kapok ettől a csodás nőtől, és úgy vagyok vele, hogy ha már elvették tőlem életem munkáját, akkor felépítek egy másikat. Nekünk. És közben, mint a híres görög mítoszban Philemon és Baucis, éljük a szeretetteljes életünket” – veszi át a szót Tamás, akitől azt is megtudtuk, régi jó barátja, Joshi Bharat is áldását adta már a kapcsolatukra. Majd végezetül egymásra nézve hozzáteszik, mivel szoktak viccelődni egymás közt.

„Még van egy 15-20 jó évünk. Addig tartson, amíg jó. Egy perccel se tovább!”

Mininyaralások hosszú sora

Nemrég együtt utaztak Berlinbe, de hazai úti ­célok is várják őket. „Nagyon ­szeretünk jönni-menni, de mivel Tamásnak ­rengeteg a dolga és gondja, most csak ilyen rövid, háromnapos nyaralásokra megyünk. A következő kiruccanásunk például egy balatonföldvári hétvége lesz.”

Kiemelt kép és fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu; Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!