Hazai sztár

Balázs Klári: „Ha valamiért egyszer elkárhozom, az a croissant lesz!”

A saját és a férje egészségét illetően Balázs Klári roppant tudatos. Megreformálta a táplálkozásukat, számontartja, egy nap mennyit mozognak, vezeti, mikor kell újabb kontrollvizsgálatra menniük. Gyuri bácsinak még a gyógyszereit és a vitaminjait is kikészíti reggelente.

Miközben Balázs Klári azt ecseteli, hogy a fehér kenyeret kovászosra cserélte, napraforgó- helyett olívaolajjal főz, hallani, hogy nagy munkában van. „Kissé lihegek, bocsánat, éppen ablakot pucolok – neveti el magát. – Ez felér egy komplett edzéssel!”

„Becsülettel hajtja a szobabiciklit”

A 72 éves énekesnő nem viccel: neki a házimunka jelenti a mindennapi mozgást. Egyszer le is mérte a telefonjával, hány ezer lépést tett meg csupán azzal, hogy álló nap le-föl rohangált a portörlővel, felmosóval. „Régen azt mondták, a takarítás nem egyenlő a sportolással. Hát akkor meg lehet nézni, hányszor hajolgatok, guggolok le közben, meg hogy hány kalóriát égetek el… – magyarázza lelkesen. – Itthon mindig van mit tenni, ráadásul a kutyusaim is bőven adnak feladatot.

Az ablakot is az idősebbik miatt pucolom naponta, mert úgy jelzi, hogy be akar jönni, hogy nyalogatja az üveget. Nem haragszom rá, már tizenöt éves, és kissé szenilis.

Meg én tényleg nem bánom a pluszmunkát! Képtelen vagyok a láblógatásra, vagy arra, hogy órákig a tévé előtt üljek. Kell a mozgás, jólesik. Hál’ isten, ezzel az én drága férjem is így van, nem hagyja el magát, becsülettel hajtja a szobabiciklit, és van, hogy egy egész filmet is megnéz közben. Persze a kor előrehaladtával felül kell bírálni, miből mennyit szabad.”

A kutyusa is sok feladatot ad

„Vele szigorúbb vagyok, mint magammal”

Mint azt az énekesnő meséli, ha egészségmegőrzésről vagy életmódváltásról van szó, a férje hallgat rá. „Sok mindenben változtatnunk kellett, mióta kiderült, hogy Gyurim cukorbeteg. Ezzel nem viccelünk, és szerencsére nem is kell rászólnom, figyeljen erre oda, nehogy baj legyen.

Különben is azt eszi, amit elérakok. És vele szigorúbb vagyok, mint saját magammal.

Néha azért motyog a bajsza alatt, hogy mennyire inna egy jó kakaót cukrozott kakaóporból meg rendes tehéntejből. Ugye itthon már csak zab- vagy mandulatejet tartunk, a kristálycukrot pedig száműztem a konyhából. Éppúgy, mint a fehér lisztet – mosolyodik el Korda György felesége. – Ezt magamért is tettem! Ahhoz, hogy ne csak sikeres, de tartós is legyen a fogyásom, muszáj volt szép apránként megreformálnom a táplálkozásomat. Ennek már tíz éve, és azóta nem is híztam vissza.”

Ha egészségmegőrzésről van szó, Klárika nem ismer pardont

Rendben vannak a leleteik

„Rengeteg zöldséget, salátát eszünk. A vörös hús helyett inkább halat, csirkét készítek. Ha pedig olykor tésztát ennénk, akkor abból is a teljes kiőrlésűt főzöm meg – folytatja. – És mivel ennyire odafigyelek, tényleg csak nagyon ritkán fordul elő, hogy rosszalkodom. Ha valamiért egyszer elkárhozom, az a croissant lesz! – kacag fel jóízűen. – Egy kávé mellé isteni! Aztán nem győzőm lemozogni portörlés közben. De mivel a leleteim rendben vannak, belefér.

A vérnyomásom ingadozik csak. Azt minden áldott nap mérjük, Gyurinak természetesen a cukrát is. Kontrollra is rendszeresen járunk, főként a férjem miatt.

De úgy vagyok vele, ha már az orvosnál vagyunk, engem is nézzenek meg, vegyenek le egy labort – magyarázza. – Sokáig szeretnénk élni, méghozzá jól élni! Ezért mindent megteszünk. És én vallom, hogy bár benne vagyunk a korban, semmihez sem vagyunk túl öregek!”

Képtelen csak úgy, a lábát lógatva ücsörögni.

Megérezte a leállást

„Az utóbbi hetekben szünetet tartottunk, aztán nemrég volt egy fellépésünk Baján, és hát a szoknyám derékban kissé szűk volt… Persze azért rám jött! De ennyit számít, ha egy kis időre kimarad a színpadi mozgás – meséli az énekesnő. – Ugyan kevesebbet táncolok már, mint régen, de azért így sem mindegy. De nemsokára beindul a szezon, tele a naptárunk, tehát fog még lötyögni rajtam az a szoknya!”

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska, Schumy Csaba, Szabolcs László, Toroczkay Csaba/fotocentral.hu; DFP

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!