Hazai sztár

„3 éven át 13 orvos kereste, mi a bajom”

A Játékszín egyik legnépszerűbb produkciója a Hölgyválasz. Molnár Andi azonban nem játssza tovább az előadás főszerepét, helyét hamarosan a Szombat esti láz egy másik korábbi táncosa, Karcagi Dalma veszi át.

Bejelentette a Játékszín, hogy Molnár Andi helyett Karcagi Dalmát és egy másik művésznőt láthat majd a közönség Julia szerepében. Dalma, ahogy egykor Molnár Andi is, a Szombat esti lázban vált országosan ismertté, Szabó Győző partnereként lépett parkettre.

Hatalmas ugrás

Dalma számára azonban a színház egészen új terep lesz. „A színész kollégák már most viccelődnek, és mondják, hogy ez gyakran előfordul: be kell ugrani ebbe, be kell ugrani abba. De nekem ez nem csak egy beugrás, nekem ez egy hatalmas ugrás, hiszen ez az első színésznői feladatom – meséli Dalma, aki mindig is táncos szeretett volna lenni. – Nem is volt más választásom, annyira hívott magához a tánc már egészen pici korom óta. Látszott, hogy nagyon mozgékony kislány vagyok.

Anyukám mindenféle különórára elvitt, és egyedül a tánc volt az, ahol ott maradtam, annyira, hogy még most is a táncteremben vagyok. A barátaim, a szüleim gyakran nem értik, hogy miért. Azt kérdezik, még nem volt elég?

És nem azt érzem, hogy elég volt, mert ahogy egyre többet látok belőle, még többet tanulok, tapasztalok, és még jobban szeretem, még izgalmasabbnak látom. Úgyhogy jó döntés volt anyukám részéről anno, hogy elvitt táncolni.”

Dalma a Szombat esti lázban Szabó Győzővel versenyzett

Nem csak a színpad létezik

Egy táncosnőnek nem könnyű megtervezni a magánéletét, mikor vállal például gyermeket. „Ezzel foglalkozni kell. Azt én is látom, hogy ezen a pályán nem lehet elvesztegetni az időt. Viszont azt is el tudom mondani, hogy minden életszakaszban tud más feladatot adni a tánc. És az elmúlt 10 évben én már nemcsak a színpadon igyekszem helytállni, hanem a túloldalon is: koreografálok, alkotok és tanítok is − mondja a táncosnő, akinek a legfiatalabb tanítványa 8 éves, a legidősebb pedig 62. – Amikor táncosnő lettem, őszintén nem gondoltam, hogy bármelyikhez ezek közül lesz majd kedvem, de az derült ki, hogy nagyon szeretem csinálni, érdekel. Majdnem ugyanannyira inspirál és feltölt, hogy legalább a tánc közelében lehetek, mintha én lennék a reflektorfényben.”

Júlia szerepét Dalma és a mellette ülő Zsigmond Emőke, az Örkény Színház színésznője is megformálja majd

Eltitkolt sérülés

Aki ismeri a Hölgyválasz történetét, tudja, hogy a főszereplő, Julia − a filmben Jennifer Lopez alakítja − egy traumával küzd. Megkérdeztük Dalmát, az ő karrierje során volt-e hasonló. Meglepő választ adott. „A sérülés egy olyan dolog, amiről a táncos szakmában nem szeretünk beszélni. Mindenki azt gondolja, ha ez kiderül, akkor utána nem szívesen hívják majd, nem akarják terhelni, nehogy baja legyen. Meg hát nyilván, aki éppen elszenvedi a sérülést, annak teher olyankor dolgozni. Szóval igyekszünk ezt eltitkolni, eltakarni, megoldani mindenféle injekciókkal, meg megoldásokkal.

Szóval erről én sem beszéltem eddig, de volt egy nagyon komoly sérülésem.

Négy évvel ezelőtt egy tévéműsor felvételén kiment a bokám – meséli a táncosnő. – Akkor úgy tűnt, hogy ez egy szokásos kis baleset, ami gyakran előfordul. Akkor az orvosok nem találtak semmit, és azt mondták, hogy nyugodtan táncoljak vele, majd javul. De egyre rosszabb lett, és egy év alatt be kellett látnom, hogy nekem lehet, hogy abba kell hagynom a táncot, különben esetleg még súlyosabb következményei lesznek ennek a sérülésnek.

Onnantól kezdve a kétségbeesett kereséssel telt az életem: mi lehet a probléma, és ki lesz az az orvos vagy gyógytornász szakember, aki rájön, mi a baj. Összesen 13 orvosnál jártam.

Ezek közül volt orosz és amerikai is, és végül a harmadik év legvégén, amikor már a reményt is elveszítettem, a tizenharmadik orvos, az egyetlen nő rájött. Ennek a doktornőnek volt táncos múltja. Beléptem a rendelőjébe, azt kérte tőlem, hogy álljak lábujjhegyre, aztán hogy ereszkedjek le, megnyomta a lábamat úgy, hogy nem is mondtam, hogy egyébként pontosan hol fáj, de pontosan a fájó pontra tapintott. Megnézte a röntgent, és azt mondta: na ott van egy csontdarabocska, azt kell kivenni. A műtét után, ahogy felkeltem, rögtön éreztem, hogy a három éve tartó fájdalom elmúlt. Amikor megkerestek a szerep lehetőségével a Hölgyválaszban, kicsit meg is könnyeztem ezt a dolgot, mert milyen érdekes, hogy a darab valami nagyon hasonló témát dolgoz fel.”

Az eredeti Hölgyválaszban Richard Gere és J.Lo

Táncos a jogász családban

A Szombat esti lázról szép emlékeket őriz Dalma. „Nekem ott megváltozott az életem. Jogi pályára készültem, az egész családomban mindenki jogász, az összes színe a jogász szakmának megtalálható, és nekem is szépen ki volt kövezve az út – mondja Dalma. – De hát közben a táncot csak nem tudtam elengedni. Elmentem a Szombat esti láz válogatására, azt hittem, hogy a tánckarba keresnek táncost. Amikor hívtak, hogy én leszek az egyik versenyző, teljesen ledöbbentem. A családom akkor látta meg, hogy mit jelent ez számomra, és hogy nekem ez az utam.”

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu; RTL, Profimedia

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!