„Egy éve már, hogy nincs közöttünk Vadász Zsolt énekes színművész, színházunk posztumusz örökös tagja. Mindössze 52 évet élt. Ózdon született 1972. október 23-án, és 2024. június 21-én hunyt el gyors lefolyású betegségben, Budapesten. Pályafutása alatt végigénekelte az operett és opera műfaj szinte összes mérvadó bonviván- és hősszerelmes szerepét. Páréves egri színházi pályakezdés, ígéretes debreceni vendégszereplések után csaknem negyedszázadot töltött a Budapesti Operettszínházban.
2008-ban elnyerte az Évad színésze címet, és elhunytakor posztumusz Honthy-díjas lett.
Ennyi a közleményszerű összefoglalója pályafutásának, de nézzük meg, mi rejlik a száraz tények mögött, milyen ember, milyen művész is volt valójában Vadász Zsolt!” – kezdi megemlékezését a Facebook-oldalán a
Budapesti Operettszínház.
„A profizmusból nem engedett”
A megható bejegyzés így folytatódik:„Végtelenül kedves, szerény, udvarias embernek ismerte meg a társulat, aki, ha kellett, odaállt segíteni, vigasztalni, jókedvre deríteni, mert alaptermészete ilyen volt. Ha munkája úgy követelte, akkor zárkózottnak tűnt, de ezt elsősorban fegyelmezettsége váltotta ki belőle, mivel felkészült partnerként a profizmusból nem engedett. Szerepköre megkívánta, hogy „élből hozza” a bonvivánságot, de a mindennapokban jó humorú, vidám srác volt. Szerette a társait, ezért megengedhette magának, hogy ugrassa őket, viccelődjön velük.
Ha szóba kerül emléke, ma is nevetünk a szólásain, sztorijain.
Olykor kamatoztathatta a humorát, ha megtalálta egy-egy jó karakter, mint Offenbach Kékszakállában a címszerep, melyben a szó szoros értelmében lubickolt. Teljesen levetkőzte jellegzetes bonviván gesztusait; mimikája, hanghordozása, szövegmondása átalakult; remekbe szabott figurát hozott, egyszóval jó színész és remek énekes volt.”
„Nagy árat kér a sors a boldogságért”
És hogy mi volt Zsolt legnagyobb szerepe? Erről is írtak a megemlékezésben.„A bonvivánokat arra determinálja szerepkörük, hogy előbb-utóbb szerelmesek legyenek partnereikbe, a primadonnákba. Zsoltnak sokszor adatott meg, hogy belebújjon a szerelmes férfi bőrébe – legtöbbször az aranyifjú Edwinként a Csárdáskirálynőben, sóvárgó Rossillonként A víg özvegyben, rendet tevő Baracs mérnökként a Mágnás Miskában, öntudatos tiszttartóként a Marica grófnőben, kicsapongó férjként a Denevérben és keserédes hősszerelmesként legendás szerepében, Szu Csongként A mosoly országában.
Legsikeresebb szerepét azonban a való életben aratta, mert szemünk láttára esküdött örök hűséget – stílszerűen itt, az Operettszínház színpadán – egyik primadonnájának, Lukács Anita művésznőnek, akivel boldog házasságban élt, ameddig megadatott neki.
„Nagy árat kér a sors a boldogságért, / megfizetünk mindent, minden pillanatért” – énekelte számtalanszor Jancsó Bálintként a Mária főhadnagyban. Kedves Zsolt! Te már rendezted a „számlát”, és beírtad nevedet az Operettszínház aranykönyvébe.
Nyugodj békében, megtartunk jó emlékezetünkben!” – zárták soraikat.
„Még mindig felfoghatatlan”
Nemcsak az Operettszínházban emlékeztek azonban meg a kiváló művészről, hanem néhány napja a Vígszínház színpadán is, ahol a Színházi Dolgozók Szakszervezete idei gáláját tartotta. Az estét Peller Károly rendezte, és a videót, amiben az elmúlt évben elhunyt kollégákra emlékeztek megható sorok kíséretben osztotta meg hivatalos oldalán.
„Az Együtt a színpadért! gálában megemlékeztünk azokról a kollégákról, akik az előző gála óta hagytak itt minket… ezt a videót én vágtam össze, feliratoztam… sokat dolgoztam vele… nem volt könnyű! Különösen, amikor valami ennyire személyesen is érint… Ahányszor megláttam Zsolti képét, mindig az volt az első gondolatom, hogy ez a kép hogy kerül ide… aztán jött a felismerés, hogy sajnos nem véletlenül van itt… és aztán a könnyek, mert eszembe jutott mindig az a bizonyos utolsó hét… Pont egy éve! Még mindig felfoghatatlan…” – írta
a videóhoz Peller.
A megemlékezések alatt sorra gyűlnek a rajongói kommentek, akik meghatódva emlékeznek a művészre, és akik hiányolják őt a színpadról. Mert abban mindenki egyetért, hogy Vadász Zsolt pótolhatatlan a magyar színházi életben. A fertőzés, ami néhány nap alatt végzett vele, és örökre elvitte, szeretteit és kollégáit egy kiváló embertől, a színházi életet pedig egy kiváló énekestől és színésztől fosztotta meg.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/ fotocentral.hu
