Címlapsztori

Szem nem maradt szárazon: Kamarás Norbi szerelmet vallott Kármán Odettnek

Az Exek csatája második epizódja leghatóbb jelenetében nem csak Odett sírt, hanem többen is a szereplők közül.

Az RTL egyelőre streamingen futó realityje a vicces jelenetek mellett megható részeket is kínál. A második rész legmegindítóbb jelenetében három párt idéztek a versenyzőkből álló „esküdtszék” elé, és a párok tagjainak 2 perces védőbeszédben kellett megindokolniuk, miért szakítottak annak idején. A legkönnyesebbre Kamarás Norbi védőbeszéde sikeredett, valaki a közönség soraiban meg is jegyezte: „Ez szerelmi vallomás.”

Több mint fél éve szenved

„Tisztelt Esküdtszék! Ugye, én most bűnösként állok itt, elvileg. De én nyilván részben vagyok bűnös. A szakításunk két emberen múlott. Ugyanúgy rajtam is, ahogy Odetten.

De én azt gondolom, hogy azért nem vagyok bűnös, mert én a négy és fél év alatt, amíg együtt voltunk, bizonyítottam annyit Odettnek, hogy én őt szeretem, és hogy nekem ő a világon a legfontosabb, és hogy vele képzelem el az egész életemet.

És hogy nem fontos nekem más csaj, vagy az, hogy én még csajozzak, vagy bármi ezzel kapcsolatos félelme. De Odettben ez a fajta bizalmatlanság valamiért soha nem tudott megnyugodni, és az ezekből fakadó viták már olyan sűrűségűek és intenzitásúak voltak, amik miatt kénytelen voltam ennek a kapcsolatnak véget vetni. Ennek most már több mint fél éve, és nagyon szenvedek ebben. Sokadik próbálkozás után azt gondoltam, hogy most már nincs értelme tovább, és valószínű mi ketten ezt hozzuk ki egymásból” – mondta a többiek előtt Norbi.

Egy meghitt pillanat a múltból (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Odettnek elege lett

Kármán Odett reagált volt barátja szavaira. „Igen, két emberen múlik minden, és el is fogadom, hogy én is hibáztam. Viszont én nagyon sokat beszéltem Norbival, nagyon sok türelmet és időt adtam neki. Nagyon sokat tűrtem, nagyon sokat szenvedtem azért, mert nagyon szerettem.

Mert neki két oldala van: egy nagyon ilyen kicsapongó, nagyon bunkó, csajozós oldala, ami akkor van, ha iszik. És van egy nagyon kedves oldala, aki nagyon törődő, nagyon kedves, mindenben segít.

Sajnos amikor a kapcsolatunk elején voltunk, akkor nagyon sok rossz dolgot csinált velem, hiszen még nem vett komolyan. Lányokkal is csinált dolgokat, ami nekem, számomra megcsalás és megalázó volt. És ezeket én sajnos nem tudtam neki elfelejteni, és folyamatosan feljött ez a kapcsolatunk alatt. Szerintem nagyon sokáig húztuk ezt. Nagyon sokáig leültem vele akkor is beszélgetni, amikor nem kellett volna, hanem amikor el kellett volna menjek. Vagy már rég nem kellett volna veled foglalkozzak, de annyira erős volt az irántad érzett szeretetem meg szerelmem, hogy nagyon szerettem volna megoldani. Elmondtam neki, hogy nekem az nem fér bele, hogy odamegyünk egy lányhoz, és megmarkoljuk például a combját, és azt mondjuk neki… Valami csúnya szót mondunk neki, ami szexuális jellegű… Elmondtam, hogy nekem oké, ez nem fér bele.

Nem értette meg, hogy nekem ez fáj, ez sok, és nem tartotta tiszteletben a határaimat. Viszont én türelmes voltam vele, és próbáltam neki elmagyarázni, hogy ezeket ne lépje át, mert így nem fog működni ez a kapcsolat, és az nekem fáj.

De ugyanúgy átlépte, és én ugyanúgy mellette maradtam, és ebbe mentünk tönkre, hogy nem tudtunk kommunikálni. Mert mindenki a saját sérelmeit dörgölte a másik orra alá, és igazából igazából nem hallgattuk meg a másikat” hangzott Kármán Odett válasza.

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!