Csupán két éve, hogy az olimpiai aranyérmes tornász ötvenedik születésnapja alkalmából otthonában fogadta a Storyt. Életének boldog pillanatairól, akárcsak legmélyebb időszakáról is őszintén mesélt, ahogy sportról, feleségéről, imádott lányairól sem feledkezett meg.
Csupán egyszer érezte a győzelem ízét
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szilast óvodásként fertőzte meg a torna. „A győri edzők kiválasztották a bátyámat, attól kezdve pedig én is minden edzésén ott voltam. Már akkor azon ügyeskedtem, hogy tudnék felülkerekedni az idősebbeken. Mindig zavart, ha valaki jobb volt nálam. 1979-ben megnyertük a kisdobos olimpiát, ami a tesómnak a csúcsot jelentette, ezért abba is hagyta a tornát, inkább focizni ment. Én viszont voltam annyira sikeres, hogy nem akartam mást csinálni – idézte fel sportkarrierje kezdetét. És milyen jól tette! Az 1996-os atlantai olimpián ezüstöt szerzett, négy évvel később Sydney-ben pedig az ő nyakába akasztották az aranyérmet. – Én tornáztam utolsónak, végig befogtam a fülemet, még a táblára sem néztem fel, mert nem akartam tudni, ki mennyi pontot kap. Csak a feladatra koncentráltam. 8 évvel később láttam csak a többieket, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, akkor tényleg én voltam a legjobb. De ha csak öt centivel magasabb lennék, nem én lennék az olimpiai bajnok.” Ujjongva bokszolt akkor a levegőbe, majd belevetette magát az edzője nyakába. „Ahhoz fogható diadalittas érzést nem éreztem azóta, még most sem találom a szavakat… Mintha egy másik dimenzióban lettem volna. Sokszor elgondolkodom, vajon történhet-e olyan, ami ugyanazt tudja kiváltani belőlem, de ez az érzés csak akkorra és ottanra szólt. Hiába futottam le a maratont például, nem éreztem át a győzelem ízét.”
„Lehettem volna keményebb”
A mámoros időszak nem tarthatott örökké. 2003-as visszavonulása után alaposan próbára tette az élet. Első házassága zátonyra futott, később pedig a százezrek életét romba döntő devizahitel keserítette meg a mindennapjait. Vállalt munkát budapesti kocsmában, majd Izlandig ment második feleségével és a két kislányukkal, Kittivel és Kincsővel, hogy tudják törleszteni a hitelt. „A sport utáni pályafutásom bonyolult volt… Rossz döntéseket hoztam? Lehet. Én inkább mégis azt gondolom, egy döntés akkor rossz, ha tudom, hogy nem helyes, mégis megteszem. Amikor Izlandon kaptam edzői állást, nem számoltunk azzal, hogy Juditnak leküzdhetetlen honvágya lesz, és a legkisebb lánykám sem érzi majd jól magát. Miután hazajöttünk, tanulva a korábbi hibákból, Svájcba már egyedül mentem ki. Ettől függetlenül tudom, lehettem volna keményebb, mégsem bántam meg semmit. Az olimpia után rádöbbentem, hogy meg kell küzdenem mindenért. Lehetnék magas pozícióban, akárcsak más, egykori eredményes sportolók, de inkább szeretnék megmaradni egyszerű embernek.”
„Csak a lányokkal kapcsolatban dédelgetek álmokat”
Miután idehaza megtalálta a számításait, ha épp nem edzett, soproni otthonában tett-vett. Büszkén mesélte, hogy főállású apukaként mos, főz, takarít, viszi a lányokat iskolába. Imádott lányairól is sokat mesélt. „Az olimpiai érmek járadékából kapok annyi pénzt, hogy a családomnak tudom szentelni az életemet. Kincső akrobatikus rock and rollra jár, és nagyon komolyan veszi, Kitti pedig azt tervezi, színésznő lesz. Benne látom magamat leginkább, makacs és akaratos. Az első házasságomból született Szimóna már felnőtt nő, azt tervezi, hazajön Magyarországra tanulni. Nem vagyok túl szigorú velük, mert félek, hogy csak ártok vele. Igyekszem elmagyarázni nekik, miért fontos küzdeni a céljainkért, a többi már rajtuk áll. Azt szeretném, hogy boldogok legyenek. Én most az vagyok, bár az ötvenbe rossz belegondolni. Nagy álmom még, hogy eljussak a Himalájára egy alaptáborba, de ehhez Juditnak is lesz egy-két szava… Az igazat megvallva, már csak a lányokkal kapcsolatban dédelgetek álmokat. Azt hiszem, büszkén dőlhetek hátra azok után, amit elértem. Gyerekként heti háromszor reggel hatra jártam edzésre, nyaranta mindössze két hét szabadságom volt, és ez ment 28 éven keresztül. Ehhez annyi kitartás kellett, ami bőven elég erre az életre.”
Csollány Szilveszter halálát a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság közös közleményben tudatta. Lapértesülések szerint a tornász koronavírus miatt került kórházba két hónappal ezelőtt, állapota olyan súlyos volt, hogy intenzív ellátást igényelt. Szervezete végül feladta a harcot. Mindössze 51 éves volt.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán
