Napi friss

Shane Tusupot Hosszú Katinkáról kérdezték – őszinte választ adott

Az amerikai edző hisz abban: végig kellett járnia a göröngyös utat, hogy ma ilyen boldog lehessen.

Shane Tusup Palik László YouTube-műsorában, a Palikék Világa by Manna egyik adásában vendégeskedett, ahol a műsorvezető futás közben faggatta az amerikai edzőt. Szó esett múltról, jelenről, és arról is, hogy annak fényében, hogy hat év után válással ér véget Hosszú Katinkával a házassága, és ezzel a közös munka, a közös sikerek is véget értek, ugyanúgy Magyarországra jönne-e, és elfogadná-e a felkínált edzői állást. Shane kendőzetlen őszinteséggel válaszolt, és kiderült, egyáltalán nem hisz a véletlenekben. „Meghozunk döntéseket, és megvalósítunk dolgokat, követünk bizonyos utakat, amik ki vannak jelölve akár az univerzum által. Hatással tudok lenni másokra. Nagyon boldog vagyok most ott, ahol tartok az életemben. Olyat tanulhatok, amit az iskolában nem tanítanak, amit máshogy nem tudnék elérni. De ez az ára, semmi sem jár ingyen. Vannak nehezebb és könnyebb napok, de az életem elképesztő most. Boldog vagyok, kiváló sportolókkal dolgozhatok együtt, elképesztő emberek vesznek körül, a családom is csodálatos. Ezen a ponton mit mondhatnék? Nem változtatnék semmin. Hozok egy egyszerű igen-nem döntést, nem nézek vissza, és mondom azt, hogy bármit megváltoztatnék. Nem. Mindig előre tekintek, tanulok a múltból, elemzek, és a jövőbe nézek.”

Ezzel pedig egyértelművé tette, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszónővel köttetett házasságát és a közös, sikerekben gazdag éveket sem bánja. De ami volt, elmúlt. A jelen élete és jövője már az új sportolókkal való sikeres eredményekről szól, például a futball egyik nagy reménységéről, Szoboszlai Dominikról. A magánéletben pedig Szabó Zsófi mellett találta meg a boldogságot.

Kiemelt kép: Korponai Tamás

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!