Napi friss

Szabó P. Szilveszter: „Ketten is utánam nevezték el a fiukat”

A színművész december 31-én ünnepli névnapját, január 1-jén pedig születésnapját.

A Budapesti Operettszínház művésze 1974 első napján született Szabó Péter Szilveszter néven. Szerinte a névadása egyértelmű volt. „1973-ban kezdődtem el, majd 1974-ben pottyantam ki. Adott volt a helyzet a névre. Aztán másodikos gimnazista koromban írtam egy novelláskötetet még Szabó Péter néven. Volt azonban egy srác az évfolyamban, akit ugyanígy hívtak, és neki kezdtek gratulálni a könyv miatt. Akkor döntöttem úgy, hogy a második keresztnevemet veszem használatba. Ez valóban ritka név, de már ketten is miattam adták a fiuknak, az egyik Peller Mariann volt. Kimondottan szeretem a nevemet, és mivel nehéz becézni, így általában végigmondják” – mesélte korábban.

A művész a születés- és a névnapját ma már egyszerre ünnepli valamivel éjfél után. „14-15 éves koromig január 1-jén 00:20-kor, a születésem percében kaptam meg a születésnapi tortát és az ajándékot, a névnapom ünneplése pedig előtte 21 perccel, még 31-én zajlott. Kétszer kaptam ajándékot, ráadásul a karácsony miatt külön szerencsés hónap volt ilyen szempontból. Kamaszkorom óta már csak 00:20-kor, a születésemkor van koccintás. Igyekszem ezt az időintervallumot nem a színpadon tölteni, bár már ilyen is volt sokszor. Mondjuk, annak is megvan a varázsa.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!