Nemrég királyi elismerésben lehetett része a legendás svéd együttes tagjainak. A Vasa-rend keresztje afféle lovagi kitüntetésnek felel meg.
#zenekar
Ahogyan a Supernem frontembere fogalmazott, megtolta az elmúlt 30 évet, amiből 15-re nem emlékszik. Ám már családapa is, és most húzott egy határt.
Évek óta fontolgatja a Beatrice-ből való kilépést, most látta elérkezettnek az időt a váltásra.
A fellépés után azonban már mindenki azt csinál, amit jónak lát.
Idén nyáron ismét megtelik zenével az ország egyik legnagyobb barokk csodája. Az egykor Sissi egyik kedvelt rezidenciájaként is ismert, közel 300 éves palota díszudvara...
Az X-Faktor győztese zenésztársaival New Orleans patinás hangulatát idézi meg.
A Fekete Vonat koncertjével életének egy szakasza lezárult.
Huszonöt éves a zenekaruk, és noha a dalszerző-producer férjével, Kovacsics Ádámmal szívesen nosztalgiáznának, ez lenne az utolsó, ami beleférne az idejükbe.
Úgy tűnik, még lehet fokozni a sikereket.
Januárban tartják a búcsúkoncertjüket.