Herceg Erika zöldségárusként kezdte a karrierjét: „Szerettem pénzt keresni”
Énekesi és modell pályáját megelőzően sem lustálkodott Herceg Erika. Az út szélén árulta a zöldségeket, hogy ezzel is segítse a szüleit.
Szerény körülmények között élő kárpátaljai családban látta meg a napvilágot Herceg Erika, akinek anyagilag huszonévesen jött el az áttörés az életében, amikor Kijevbe költözött és modellkedni kezdett. Még az ukrán Playboyban is szerepelt, majd 2013-ban megnyerte a I Want to VIA Gra tehetségkutatót, és hét éven át a VIA Gra együttes énekesnője volt. De mindezek előtt dolgozott pincérként, call centeres operátorként, de még zöldségárusként is.
„Tudtam segíteni a szüleimnek”
A házunk mellett a főút mentén paradicsomot, uborkát, káposztát árultam. Volt egy nagy ernyőm, egy kis asztalom, volt egy mérlegem, ilyen kis súlyokkal. Mindennap eladtam legalább két kis láda paradicsomot, és egy nagy kosár uborkát
– kezdte Erika a TV2 kisfilmjében. „Szerettem pénzt keresni, már akkor. Meg tudtam segíteni a szüleimnek. Nekem ez mindig nagyon fontos volt, hogy támogassam a családomat."
„Ezért vagyok hálás”
Az énekesnő korán megfogadta, hogy ha befut, jobb életet teremt a szüleinek. Álma pedig valóra vált. A VIA Gra sikerei biztosították azt az anyagi hátteret, hogy befejezhessék a családi házukat, ami korábban anyagi okok miatt félbemaradt.
Ma is nagyon szoros a kapcsolata a szüleivel és egy szem öccsével. Többször kihangúlyozta már, hogy a legnehezebb időszakaiban ők adtak neki erőt.
S noha mint a legtöbb családban, nekik is akadtak nehézségek odahaza, például az édesanyja szülés utáni depressziója miatt, Erika nagyon boldog, hogy egy család maradtak.
„Örülök, hogy beleszülettem ebbe a családba. Nélkülem és apukám nélkül anyukám nem lett volna ennyire boldog. Mi nagyon kiállunk mellette.
Apukám nem hagyta el soha, nem hagyott el bennünket. Erre vagyok büszke. Ezért vagyok hálás.
Ezért próbáltam nekik mindent megadni, mert a család együtt maradt" – nyilatkozta korábban a Megasztár zsűritagja.