A Shygys annak idején az első fiúbandaként robbant be a hazai könnyűzenei életbe. Az együttes egyik szívtipróját, Ács Bálintot ­kérdeztük arról, hogy milyen érzés volt szépfiúként színpadra lépni, és hogy hogyan élték meg az őket körülvevő rajongást.

A 90-es években a külföldön nagy sikert aratott formációkat valósították meg itthon: négy szépfiú vagy egy fiú, két csinos lány formációt. „Ezt a külföldi trendet követve támadt a kiadónak (menedzserük maga Kozso volt – a szerk.) az az ötlete, hogy összehozzanak egy klasszikus boybrandet, vagyis fiúcsapatot. De sosem éreztük úgy, hogy mi vagyunk a szépfiúk. Nem így tekintettünk magunkra. Csak szerettük, amit csináltunk. Élveztük, hogy a színpadon énekelhetünk. A shygysos külső igazából egy imidzs volt” – meséli Bálint.

Mindig volt náluk cipőpucoló

A fiúk között verseny sem volt. Nem foglalkoztak azzal, hogy kinek van több rajongója, vagy ki a legszexibb a bandában. „Egyértelmű volt, hogy kit milyen típusú hölgyek szeretnek. A színpadi megjelenésünkre azért oda kellett figyelnünk, de nyilván a saját igényességünk és az önmagunk felé támasztott elvárásunk miatt sem volt mindegy, hogy hogyan állunk a közönség elé.

Nekem az sem okozott gondot, hogy nem vágathattam le a hajamat, világéletemben hosszú hajú voltam, csak tavaly nyáron lett újra rövid frizurám. Ezzel ért véget a huszonéves hosszú haj korszakom. De akárhová mentünk, akármit is viseltünk a színpadon, cipő­pucoló mindig volt nálunk

– teszi hozzá nevetve.

„Karban kellett tartanunk magunkat, heti 5-6 edzésünk volt, és rengeteg táncpróbánk. Utána stúdiózás, tévézés, fellépések, kellett is a kondi, hogy mindezt bírjuk. Volt olyan augusztus 20-i hétvégénk, amikor 4 nap alatt 28 koncertet adtunk! Hajnali 3-kor még Nyíregyházán énekeltünk, másnap reggel fél 8-kor pedig már Debrecenben szerepeltünk egy gyerekműsorban. Ott azért már mi is kapkodtunk a levegőért” – emlékszik vissza az énekes.

Ezerszámra jöttek a levelek

A kiadó a megjelenésen túl azt is kikötötte a szerződésben, hogy a tagoknak nem lehet barátnőjük. „Igazából nem is nagyon lett volna erre időnk és lehetőségünk. Az első két évben reggeltől estig utaztunk, próbáltunk, koncerteztünk. Rengeteg megjelenésünk volt, tényleg minden napra jutott valami feladatunk. De nem is voltunk azok a fiúk, akik visszaéltek volna a helyzettel. És már elárulhatom, mindenkinek volt párja, csak nem nyilatkozhattunk róluk.

Én a Fresh együttes énekesével, Virággal éltem együtt 4 évig, és mivel szakmán belüli volt ő is, kölcsönösen elfogadtuk ezt a helyzetet, és bíztunk is egymásban

– árulja el.

A Shygys tagjaiért rajongtak a nők, rengeteg levelet és ajándékot is kaptak. „Akkor még nem e-maileket kaptunk, hanem kézzel írt leveleket. Emlékszem, egy újság próbaként is küldözgetett leveleket az akkori zenekaroknak, hogy ki hány nap múlva válaszol. Mi az utolsók között voltunk. És nem azért, mert nem szerettünk volna válaszolni, hanem mert míg más zenekar havi száz-kétszáz levelet kapott, mi havi ­három-ötezret, amit lehetetlenség volt kezelni. És bevallom, nem is mi küldtük a válaszokat.

De egyszer egy zenekari megbeszélésen kibontottam egy levelet, és egy arany karkötő volt benne. Ez volt a legelképesztőbb ajándék, amire emlékszem

– idézi fel az énekes.

Ám a leveleknél is hihetetlenebb volt az a végtelen rajongás, amit az együttes tapasztalt. „Teljesen más volt akkor a show-biznisz, másfajta rajongás övezte az akkori bandákat. A közönségnek ugyanúgy kellettek a slágerek, a kidolgozott színpadi koreográfiák, de elképesztő volt az a szeretetet, amit az együttesek kaptak a rajongóktól. Kecskeméten, egy nagyobb koncertünkön a biztonsági őrök nem engedték oda az egybegyűlteket, de ők áttörtek a kordonon és a biztonsági őrökön. Nem hittünk a szemünknek! Borsodban és a Nyírségben pedig – ahol nagyon sokat koncerteztünk – volt, hogy 40 percig nem tudtunk elindulni, mert körbeállta a tömeg az autónkat.”

Együtt nőttek fel a rajongóikkal

A Shygys legnagyobb rajongói pedig – köszönhetően a közösségi médiának – a mai napig megmaradtak. „Ugyanúgy járnak a koncertjeinkre, sokan már a gyerekeikkel együtt, és velünk együtt éneklik a dalainkat. És akadnak olyan régi rajongóink is, akik jó ismerősként hozzám íratják be a csemetéjüket lovastáborba – meséli Bálint, aki ma lovasoktatóként dolgozik, és saját lovardát üzemeltet. – Együtt nőttünk fel a rajongóinkkal, és az, hogy láttam a gyerekeiket is felnőni, a legszebb része mindannak, amit csináltunk” – teszi hozzá.