Műteni kellett a Vígszínház színészét: így változnak az előadások
Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze térdműtéten esett át, ezért több előadáson is változtatni kényszerült a pesti teátrum. A színész december végéig már nem is lép színpadra.
Hegedűs D. Géza, a Vígszínház színművésze térdműtéten esett át, ezért több előadáson is változtatni kényszerült a pesti teátrum. A színész december végéig már nem is lép színpadra.
Szeptemberben házasodott össze Molnár Gusztáv és felesége, Dorina. Az újdonsült házaspár most bejelentette, hogy bővül a családjuk, a színész neje ugyanis kisbabát vár. Már azt is tudják, kisfiú vagy kislány lesz-e a pici.
Bár Horváth Ákos családját nagyon megrázta, hogy a színészt brutálisan megverték, nagyon büszkék rá. A story.hu-nak megszólalt Ákos édesapja, Horváth Zsolt, és rajta keresztül a színész is üzent az érte aggódóknak.
Brutálisan megverték a szombathelyi Weöres Sándor Színház színészét, Horváth Ákost, aki azután avatkozott közbe, hogy két bolti tolvaj rátámadt egy eladóra és az üzletvezetőre. A színház közleményt adott ki.
Táncol, énekel, játszik, vadászik és még autót is vezet Bodrogi Gyula, aki frenetikus sikert aratott legutóbbi fellépésén.
Ernyey Bélát óriási megtiszteltetés érte. Az Ausztriában elérhető egyik legrangosabb elismerést, professzori címet adományoztak neki.
Korább két kézzel szórta a pénzt Kulka János, betegsége óta azonban nagyon spórol. Közben örökölt is: párizsi keresztanyja ráhagyta a vagyonát.
Kevesen tudják, hogy Tallós Ritában Sztankay vér is folyik: a színésznő nagyanyja és Sztankay István édesapja ugyanis testvérek voltak.
Igazán megadták a módját, csodás esküvőjük volt.
Matthew McConaughey édesanyja, Mary Kaye McCabe a fia legújabb filmjének premierén jelent meg a torontói filmfesztiválon.