Mindent a férjének köszönhet, amit soha, egy percig sem szégyellt és titkolt. Fiatalasszonyként szívesen lett volna „csak” feleség, édesanya, vezette volna otthon a...
#podcast
Tiszta édesapja, nem csak külsőleg, sok szempontból a tulajdonságaiban is. Végzettségét és hivatását tekintve hegedűművész, a színészet közel áll hozzá, aminek ékes...
Még nem volt tizenhat éves, amikor meztelen hátával a Fabulon-plakáton ország-világ megismerte. A fotót az a Fenyő János készítette róla, akit 27 évvel ezelőtt brutális módon...
Hatvan esztendeje szerepelt először a képernyőn, azt követően évtizedeken át egymást érték a televíziós műsorai, illetve sikerei. Emellett a fájdalmak is útitársai lettek: a...
Hatodik éve úgymond eltűnt a televízió képernyőjéről, bár azt mondja, nem eltűnt, csak már nincs a kirakatban. A televízió mindig is fontos és meghatározó része marad az...
Tóth Gabi párja – így emlegetik, amióta kiderült, ők ketten szerelmesek egymásba. Jó ez, vagy nem a Fricska volt táncosának? Volt táncosa, mert az együttest elhagyta...
Az örökifjú színésznő a színházban érzi a legotthonosabban magát, az életben ugyanis időnként akadnak nehézségei. Zavarja például, hogy egyre többen keverik a magyart idegen...
Sokakat meglepett, hogy 15 év után távozik a TV2-től, eltűnik a képernyőről. Nem önként megy, hanem elküldték, de nem hullat könnyeket. Fatalista, hisz a sorsszerűségben. Úgy...
Nagyon fiatalon mentek el a szülei. Nyolc éve újságíró-televíziós édesapja, Kakuk György szíve állt meg hirtelen, hat hónapja édesanyja, Hadas Kriszta lett rosszul a Fény...
Palik László műsorában volt vendég Noszály Sándor, aki azt állította, hogy most „középen van”, vagyis jól van. Szedi a gyógyszereit, és új műsort is indít. De nem mindenki...



