A műsorvezető 60 fölött kezdett új életet. Azóta elégedettebb és boldogabb, mint valaha. Családról, hivatásról beszélgettünk vele.
#Palik László
Nagy népszerűségnek örvend a kvízműsor, amit meglepő módon Szlovéniában forgatnak.
Többen negyedjére is hajlandóak voltak oltár elé vonulni. Persze akad, akinek három esküvő bőven elég volt.
Akár a tévés életébe is kerülhetett volna a hecc.
A műsorvezető nyíltan beszélt az esküvőről és egy közös gyerekvállalásról is.
Palik Lászlót Csernus Imréhez hasonlították saját műsorának nézői, jelezvén, nem áll jól neki az önjelölt pszichológus szerepe.
Csaknem húsz évvel ezelőtt történt valami, ami teljesen megváltoztatta Stohlék életét.
Erre kevesen számítottak... Idén elmarad az uborka szezon.
A műsor házigazdája kreatív hasonlattal érzékeltette, miért áll közel a szívéhez a népszerű tévéműsor.
A színész ezúttal nem páncélban indul csatába...



