Kvíz: Ön tudná a válaszokat a Nyerő Párosban elhangzott kérdésekre?
Elhoztuk a Nyerő Páros legutóbbi adásának kvízkérdéseit, hogy bárki tesztelhesse a saját tudását, és összehasonlíthassa a játékosokéval.
Elhoztuk a Nyerő Páros legutóbbi adásának kvízkérdéseit, hogy bárki tesztelhesse a saját tudását, és összehasonlíthassa a játékosokéval.
Előfordul, hogy az ember nem akarja elfogadni az orvosok által felállított diagnózist, és a saját kezébe veszi a sorsát. Bárdosi Ildikó is így tett, amikor több szakember is azt mondta neki, hogy nem lehet gyereke. Ő azonban nem nyugodott bele ebbe. A kitartásának meglett az eredménye, hiszen ma már két gyermek anyukája.
Még a legangyalarcúbb hírességnek is meggyűlt a baja a törvénnyel.
A férfi közösülést imitált az ásóval a gyászszertartás alatt...
A Dancing with the Stars után most a Nyerő Páros miatt kritizálják a világbajnok birkózót, Bárdosi Sándort. Sokak szerint Varga Rebekával hasonlóan bárdolatlan volt, mint annak idején Berki Mazsival szemben.
A két évvel ezelőtti Nyerő Páros óta mindketten sokat változtak, mint ahogy a kapcsolatuk is, és ennek köszönhetően most a tévénézők egészen máshogyan viszonyulnak hozzájuk. A kommentelők szerint Vastag Csaba és Domján Evelin az idei Ázsia Expressz egyik legszerethetőbb párosa.
A mai napig kapja Cooky és Szécsi Debóra a korkülönbségre vonatkozó megjegyzéseket, nem csoda, hogy elegük van belőle.
Bódi Bence kedvese, Varga Rebeka vállalta a kockázatot, de nem akart lemondani a kisbabájáról.
A Nyerő Páros sztárját, Árpa Attilát egy ottfelejtet bőrdzseki buktatta le, és került börtönbe.
„Azt gondoltam, hogy közöttünk már sosem fog rendbe jönni a viszony!"