A magyar progresszív rock és jazzrock kiemelkedő alakját 75 éves korában álmában érte a halál.
#gyász
A tévés-színésznő nem biztos benne, hogy bocsánatkérését meghallotta az édesapja.
A közönség mit sem vett észre abból, hogy az énekesnő szíve majd’ megszakad.
Amióta novemberben elveszítette az édesapját, igénye van az egyedüllétre, így ritkán is jár el. Mint mondta, időre van szüksége, hogy feldolgozza a gyászt.
Már évekkel ezelőtt foglalkoztatta a kérdés Ragályi Elemért, hogy mit hagy az utókorra.
Az énekesnő a mai napig nem tudta feldolgozni az őt ért veszteséget, de már tudatosabban kezeli az érzéseit.
Rövid időn belül másodjára borul gyászba a Madách Színház.
Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa azt is elárulta, miért nem írtak soha búcsúdalt a néhai énekesnek.
A 73 éves korában elhunyt színművész életigenlő ember volt, de ez nem jelentette azt, hogy ne érte volna szomorúság.
A 2018-ban elhunyt színészt napra pontosan öt év után követte a túlvilágra zongoraművész felesége, aki nagyon fiatalon, életének 62. évében hunyta le örökre a szemét súlyos...



