Lissák Laura rajongója meghökkentő módon fejezte ki a táncos iránti szeretetét
A fiatal táncosnő nem tartja magát akkora sztárnak, hogy ilyen tettet váltson ki valakiből.
A fiatal táncosnő nem tartja magát akkora sztárnak, hogy ilyen tettet váltson ki valakiből.
A séfet és táncos kedvesét próbára tette a kalandreality.
Papp Máté Bencével együtt versenyezhetnek?
A sármos táncos cáfolja azokat a híreszteléseket, miszerint újra egy párt alkot korábbi kedvesével, Stana Alexandrával, vele pusztán baráti a kapcsolata. Jelenleg nem foglalt a szíve, és keresi az igazit, azt a nőt, akit ma már teljesen más szempontok alapján próbál megtalálni, mint évekkel ezelőtt.
Idén is visszatér a TV2 táncos műsora, ám Alexandra nyilatkozatából úgy tűnik, négy évad után búcsúzik a produkciótól.
Imád táncolni a háromszoros olimpiai bajnok úszó, úgyhogy nem zárkózott el a szerepléstől.
Nemrég elindult a szóbeszéd: visszataláltak egymáshoz a válás után.
A folyamatos reflektorfény ellenére is alig tudunk valamit a táncművészről. Most feltettünk neki harminc kérdést, amelyekre őszintén felelt, hogy jobban megismerjük.
Ősszel lesz egy éve, hogy a táncművész és a séf egymásba szerettek, és többször is felröppent a hír, hogy szakítottak. Mi állhat a híresztelés hátterében?
Biztosra veszik a tévés show-műsorok rajongói, hogy idő előtt kiszáll a versenyből.