45 éve mondta ki az igent: Ritka fotókon Lady Diana utolsó napjai az évszázad esküvője előtt
Éppen ma 45 évvel ezelőtt vette feleségül Károly herceg Anglia rózsáját, Diana Spencert. 1981. július 29-én.
Éppen ma 45 évvel ezelőtt vette feleségül Károly herceg Anglia rózsáját, Diana Spencert. 1981. július 29-én.
Amióta csak ismerjük – és ez évtizedekben mérhető –, alig változott Kiszel Tünde külleme. Megszoktuk, hogyha a neten bejelentkezik egy-egy szépen megkomponált videójával, vállig érő hajjal, mély dekoltázzsal és széles mosollyal, mindig ugyanazt kapjuk. Mostantól viszont kénytelenek vagyunk megszokni, hogy a válláig se ér a haja.
Kökény Attila háromgyermekes édesapa, a két nagyobb révén pedig már négyunokás nagypapa is. Hiába felnőttek a gyerekei, elég egyetlen szigorú pillantás, és azonnal elcsitul a vita.
Peller Mariann és Peller Anna másképp gondolkodnak a gyereknevelésről. Egyikük bohém, míg a másik saját bevallása szerint egy katonatiszt. Nem csoda, hogy ebből olykor konfliktusuk támad.
Az első számú magyar focistafeleségen, Buzsik Borkán a világ szeme. A 26 éves családanya minden egyes képét ezrek kommentelik, és a szépségét elemzik.
Gyomaendrőd ma is meghatározó része Balázs Andi életének, rengeteg emléke van a gyógyfürdőről, a Körösről. Nem csoda, hogy a nyarai a vízről, a sátorozásról szóltak. Most azonban úgy határozott, hogy négy év után megválik a régi családi háztól.
Kulcsár Edina régóta kacérkodik a mellplasztika gondolatával. A négygyermekes édesanya most végleges döntést hozott a kebleivel kapcsolatban.
Mióta majdnem egy éve Szekeres Adrien és férje, Gábor kisebbik lánya, Emi is elköltözött otthonról, a házaspárnak több ideje van magára, a zenére. Adrinak tehát nincs oka panaszra, és a lányai is rendszeresen hazajárnak.
Mielőtt Bács Ferenc lánya, Kati felidézné a család boldog és békés éveit, nem hagyhatja szó nélkül azt, ami édesapja utolsó éveiben történt.
Járai Máté felesége, Járai Kíra gyerekkori álmát valósította meg a felnőttfilmes producer, Kovi munkásságáról szóló sorozatban. És remekül hozta is az Anettkára hajazó karaktert.