Miniszterek buliztak a Madách Színház partiján
Dr. Hegedűs Zsolt, Gajdos László és Tanács Zoltán is tiszteletét tette az Evita premierjén, a bemutató utáni fogadáson pedig együtt buliztak a stábbal és Szirtes Tamás igazgatóval.
Dr. Hegedűs Zsolt, Gajdos László és Tanács Zoltán is tiszteletét tette az Evita premierjén, a bemutató utáni fogadáson pedig együtt buliztak a stábbal és Szirtes Tamás igazgatóval.
Az osztrák színész, a hazánkban is népszerű Hans Sigl új bizniszbe vágott, és egy korábbi vállalkozását is épp most jelölték egy jelentős díjra.
Alighogy megírtuk, Fenyvesi Barna lassan kénytelen lehet lemondani Pásztor Virágról, a fájdalmas végjáték el is érkezett. A színésznő könnyek között mondta ki: hiába fontos neki Barna, a szíve valaki másé.
Németh Vini pletykálása buktatta le Nagy Bogit. Az énekesnő váltig állította, hogy szingli: barátja szerint azonban ez nincs teljesen így.
Kétségtelenül az övék Hollywood egyik legszorosabb barátsága, amit most kegyetlen próbatétel elé állított az élet. George Clooney és felesége, Amal az elsők között siettek, hogy támaszai legyenek Cindy Crawfordnak és Rande Gerbernek 27 éves fiuk elvesztése után.
A Sztárban Sztár új évadának egyik nagy meglepetése Dr. Mátyás. Shakiraként riszált, Stohl András alig találta meg a leesett állát. Pedig a versenyző nem is tartja magát énekesnek…
Attól hangos a világsajtó, hogy Harry herceg és felesége, Meghan hercegné több év után visszatért Amerikából az Egyesült Királyságba. Döntésükkel kapcsolatban sok a megválaszolatlan kérdés.
Polgár Árpádot csupán feleségével, Polgár Tündével és közös fiukkal, Danival láthatja a nyilvánosság. A legjobb ajánlat című műsor Felfedezőjének azonban van még két gyereke, sőt még egy unokája is!
Hajós András hollywoodi karrierre vágyott, ezért kamerák előtt akarta összetörni magát. A sérülés sikerült, a filmes pálya már kevésbé.
Az idei X-Faktorban új mentort köszönhetünk Solére személyében. Az énekesnő azt mondja, ha konfliktus támad, hagyja, hogy zsűritársai – Majka, ByeAlex és Gáspár Laci – egymásnak essenek