Vége! Pásztor Virág összetörte Fenyvesi Barna szívét: „Soha nem jönnék össze veled”
Alighogy megírtuk, Fenyvesi Barna lassan kénytelen lehet lemondani Pásztor Virágról, a fájdalmas végjáték el is érkezett. A színésznő könnyek között mondta ki: hiába fontos neki Barna, a szíve valaki másé.
Napok óta azt találgatta a Celeb vagyok, ments ki innen! csapata, Fenyvesi Barna vajon meddig reménykedik még, hogy Pásztor Virág viszonozza a szerelmét. A kedd esti adásban végül ő maga döntött úgy: nem akar tovább bizonytalanságban élni. Fél év várakozás után leült a színésznővel beszélni, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák, van-e bármennyi esély arra, hogy ebből több legyen közöttük barátságnál.
Más férfiért dobog a szíve
Barna ezúttal nem elégedett meg a félmondatokkal, és addig faggatta Virágot, míg választ nem kapott arra a kérdésre, ami hónapok óta gyötri: lesz-e valaha esélye nála?
Virág ekkor kimondta azt is, amit állítása szerint Barnával már közölt: odakint van valaki, akihez egészen más érzések fűzik. „Szerelmes vagy?” – kérdezett rá Barna. „Igen” – ismerte el a színésznő, aki próbálta elmagyarázni, hogy Barna ettől még fontos számára, szereti mint embert, és nem akarja elveszíteni.
A realitysztárnak azonban ez már nem volt elég, és egy olyan mondatot akart hallani, amibe többé nem kapaszkodhat bele.
Mondd azt, hogy soha nem jönnél velem össze!
– próbált Barna végleges választ kicsikarni.
„De honnan tudjam, hogy soha?” – vetette közbe Virág. Végül azonban beadta a derekát, és kimondta azt, amit a fiú hallani akart:
Soha nem jönnék veled össze!
Ezzel pedig mintha az utolsó reménysugár is kialudt volna, Barna szeme pedig megtelt könnyel.
„Miért itt kell ezt lezárnunk?”
A kimondott végszó azonban Pásztor Virágot is összetörte. A színésznő elsírta magát, hiszen hiába nem szerelmes Barnába, emberileg nagyon kötődik hozzá.
Nem értette, miért épp most, a kolumbiai dzsungel közepén kell megszakítaniuk azt, ami fél éve összeköti őket? Miért nem lehetett megvárni, hogy hazatérjenek és megbeszéljék, hogyan tovább?
A meghitt beszélgetésből tehát könnyes búcsú lett: Barna megkapta a mondatot, amivel talán képes lesz végre továbblépni Virágon.
A színésznőnek pedig szembesülnie kellett azzal, hogy a határok végleges meghúzásával nemcsak egy udvarlásnak vetett véget, hanem egy számára fontossá vált embert veszített el.
Furcsa „szakítás” volt ez, hiszen hivatalosan soha nem is voltak egy pár, mégis volt mit elgyászolniuk, és hosszas öleleléssel búcsúztak egymástól...