Napi friss

„Csontomig lejött a bőröm, és vérzett” – Horrorbalesetről beszélt Hajós András

Hajós András szándékosan brutálisan összetörte magát Fotocentral / TV2
Hajós András szándékosan brutálisan összetörte magát

Hajós András hollywoodi karrierre vágyott, ezért kamerák előtt akarta összetörni magát. A sérülés sikerült, a filmes pálya már kevésbé.

Hajós András leginkább humoristaénjéről ismert, de show-műsorokban is zsűrizett már, és zenei vonalon is mozog. Tervben volt neki a hollywoodi filmkarrier is, de az csúnyán meghiúsult.

„Éreztem, hogy engem most fel fognak fedezni”

Hajós András sokoldalú médiaszemélyiség, aki színészi ambíciókat is dédelgetett, de karriere fájdalmas véget ért.

Egyetlen egyszer hívtak meg filmbe. Én voltam a hiszékeny vak. Egy mondatom volt, a tömegben álltam. Miközben a többiek elindulnak egy irányba, nekem a másik irányba kellett menni, hogy: ’Ja, akkor arra?’ Ennyit néztek ki belőlem.”

„Éreztem, hogy engem most fel fognak fedezni. Ez mondjuk Kistarcsán volt, és akkor láttam magam előtt, hogy Kistarcsáról Los Angeles következik. Egész nap kellett várni, és ott unalmamban kitaláltam, hogy én most ráteszek egy lapáttal: el is fogok esni. Volt ott egy kis korlát, én meg kiokoskodtam, hogy miután kimondom a mondatomat, továbbmegyek, és elesek.

Ezt meg is csináltam. Összesz*rtam magam, úgy fájt. Szétszakadt a nadrágom, a csontomig lejött a bőröm, és vérzett… Ezután közölték, hogy: ’András, addig a pillanatig forgott a kamera, amíg azt a mondatot kimondtad. Utána a kamera nem forgott, és másfele is nézett. Tudod, ez egy film, itt előre el van tervezve, hogy mi lesz benne.’ Szóval teljesen feleslegesen sz*rrá törtem magam…

– idézte fel a Heti Hetesben Hajós András a fájdalmas esetet Koltai Róbert 2007-es Megy a gőzös című filmje kapcsán.

A beszélgetős műsorban egyébként tiszavirág-életű internetes ismerkedését is felelevenítette, ahol a hölgy sugardaddyt keresett, ám ő nem érezte magát annak...