Kedvenc ízek, kedvenc helyek – mitől válik egy vendéglátóhely igazán a miénkké?
Vannak helyek, ahova egyszer beülünk. És vannak, ahova visszajárunk.
Vannak helyek, ahova egyszer beülünk. És vannak, ahova visszajárunk.
Kevés ilyen szerelem akad, nemcsak a sportvilágban, de a hétköznapi életben is. A tenisz királyi párja, Andre Agassi és Steffi Graf kereken 25 éve, 2001. október 22-én mondta ki egymásnak a boldogító igent Las Vegasban, vagyis ma ünneplik a 25. házassági évfordulójukat.
A Házasság első látásra negyedik évadának egyik legtöbbet fejlődő párosa Maya és Laci volt. Bár a nő kutyái és a túlzott „éhsége” megnehezítették a közös mindennapokat, a kísérlet végére úgy tűnt, közös nevezőre tudnak jutni. Most azonban kiderült az igazság és hogy a tündérmeséből nem lett valóság.
Amióta megszületett a kislánya, Kováts Dávid egyébként is jó ideje úgy érzi, mintha egy másik világba csöppent volna bele. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban vörös köpenyes főgonoszának mindene a 7,5 éves kislánya.
Október 26-tól, azaz jövő hétfőtől megbízott főszerkesztő kerül az RTL Reggeli élére. A személyi csere nem sokkal Gryllus Dorka nagy vihart kavart ügye után történt a csatornánál.
Kis Grófo az elmúlt években már többször is megküzdött a pluszkilókkal, ám úgy tűnik, a fogyásért folytatott harca még mindig tart. A mulatós énekes legfrissebb fotója láttán a rajongók is meglepődtek.
Jákli Mónika halálos autóbalesete az egész országot sokként érte év elején. Egykori párja, Boráros Gábor többször megszólalt már a tragédia kapcsán, dühe tárgya pedig többször Mónika édesanyja volt, állítása szerint a nagymama el akarja venni tőle a kislányukat. A gyászoló anya most először nyilatkozott, felidézte az utolsó beszélgetését lányával, de Gáborral való viszonyát is érintette.
Egy ismeretlen megmérgezte Rezes Judit és Szabó Győző közös kutyáját. A színésznő szerint azonban a tettes nem is biztos, hogy teljesen ismeretlen számukra.
Noha Barta Sylviának 56 évesen nem áll szándékában húszévesnek kinézni, igyekszik késleltetni az idő nyomainak megjelenését. Arról, hogy olykor eljár különböző szépészeti kezelésekre, apró beavatkozásokra, mindig is nyíltan kommunikált.
Megkérdeztük a Centrál Színház vezetőségét, mi indokolja, hogy a Furcsa pár című előadásukra jelenleg 39 ezer forintba kerül egy darab jegy. A story.hu-nak megküldött válaszukban egyértelműen leírják: az életben maradásuk a tét.