Amikor Ács Fruzsinát felkérték, hogy szerepeljen az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban, boldogan mondott igent. A forgatás egyik legnagyobb hozadéka, mondja viccelődve, hogy a sok nyomozás után már biztosan tudja: aki reggelente mellette ébred, ártatlan.
Rengeteget dolgozik, havonta körülbelül tizenöt előadása van, vidéken is, így amikor végre otthon lehet, szeret lustálkodni. Én egy lustálkodó nőnek tartja magát.
„Imádom az azonnali örömöket. Jó dolog edzőterembe járni, mert hónapok múlva formásabb, izmosabb leszek, de ha otthon sorozatot nézek, olvasok, legózok, vagy rendelek valami finomat, annak azonnal tudok örülni. Szerintem fontos, hogy a pihenés miatt ne legyen bűntudata az embernek.”
És hogy a párja mit szól ahhoz, hogy lusta nő?
„Minden lustálkodni vágyó nőnek üzenném, olyan férfit kell választani, aki szintén tud lustálkodni velük. Persze nálunk is van házimunka, egyéb teendők. Én csoportosítva szeretem ezeket elvégezni. A hét egyik napján megcsinálok mindent egyszerre, és próbálok olyan napot is kialakítani, amikor semmi, de semmi dolgom, és lustálkodhatok. Ilyenkor jobb engem békén hagyni.”
Bár sok nőtől hallja, hogy férjhez akarnak menni – benne ez még nem fogalmazódott meg ilyen élesen.
Erről beszélt még Ács Fruzsina a podcastban
- Lesz-e még valaha pszichológus?
- Miért járt kamaszként görnyedve?
- Miért kihívás a rengeteg lehetőség?
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg, és ha nemcsak hallgatnák, hanem néznék is, az alábbi videóban megtehetik.
Schumy Csaba/fotocentral.hu




