Csillogó karriert tudhatott magáénak, több mint negyven filmben játszott, ám a dráma nem csak a filmvásznon érte utol. Ő azonban nem adta fel.
Az egykori tévés könnyek között ismerte el: túlérzékeny, de van rá oka.
A népszerű tévés-rappernek sok vállalkozása van, amit irányítania kell.
A zenész és felesége most várják harmadik közös gyermeküket.
A színész finoman arra is utalt, mi vetett véget szerelmüknek 17 évvel ezelőtt.
Pedig mindennap mondják egymásnak, hogy szeretlek.
Holott korábban nagyon szoros baráti viszonyt ápoltak egymással.
Ki ne emlékezne a 18 éves, frufrus Kiss Ramónára, amikor 2002-ben megkapta Szentmihályi Zsófi szerepét a Barátok köztben? Azóta nagy utat járt be, kívül-belül sokat változott.
A műsorvezető az IstenEst legutóbbi adásában idézte fel traumamatikus élményét.
A Sztárban Sztár leszek! versenyzője, Krizsán Lili akár életveszélyes állapotba is kerülhet, korábbi mestere unszolására vonul kórházba.