Nem is akárkinél vállalta el a feladatot az R-GO frontembere.
Bár legkisebb gyereke, Balogh Levente Noa csupán 2 és fél éves, már most látszik rajta, hogy miben hasonlít édesapjára.
Az RTL műsorvezetőjének megvan a véleménye azokról a kollégáiról, akik átigazoltak a konkurenciához.
A háromgyerekes színész, énekesnő úgy véli, hiába szült mai szemmel fiatalon, mégsem volt számára elég korán ahhoz, hogy négy gyermek anyja lehessen.
A gyerekek és Vilmos herceg testbeszéde többet mond minden szónál.
Barta Ágnes és Mészáros Martin arról is beszéltek, hogy vannak olyan művészek a teátrumban, akikkel sem emberileg, sem szakmailag nem vállalnak közösséget.
A tévés szerint a közösségi média romlottságot hozott a világra.
Hogy miért gondolja bárki, hogy baj van a kapcsolatukkal, az rejtély.
Ha azt mondjuk a nyár az önfeledt családi nyaralásokról szól, fontos tudni, hogy mindennek sok esetben a jó tervezés és a megfelelő úticél kiválasztása az alapja.
A színésznő húsz évig élt együtt Szurdi Miklóssal, akitől két gyermeke született.



