Napi friss

Balogh Levente egyetlen fiáról: „Hamarosan a nyomdokaimba léphet”

Bár legkisebb gyereke, Balogh Levente Noa csupán 2 és fél éves, már most látszik rajta, hogy miben hasonlít édesapjára.

Elfoglalt apukának vallja magát Balogh Levente. A milliárdos üzletember csak ritkán beszél a gyermekeiről, most azonban kivételt tett, és apák napja alkalmából elárulta, hogy három lánya után kisfia, Levente Noa lehet a trónörökös, hiszen borzasztóan hasonlítanak. „Egy erőbomba, úgyhogy úgy fogunk járni vele, mint velem jártak szüleim: hiperaktív voltam, és ezért adtak be dzsúdózni hatéves koromban. Szerintem ő is 3-4 éves korában már dzsúdózni fog, hogy levezesse az energiáját” – mesélte a Fókusznak Balogh Levente.

Az üzletember korábban már elárulta, hogy annyira komolyan vette a sportot, hogy olimpikonnak készült. Édesapja is támogatta ebben. „Nagyon szeretett kijárni a versenyeimre, az összes versenyen ott volt, nagyon hevesen is szurkolt, előfordult, hogy ki is vezették a csarnokból” – mesélte Balogh Levente, akinek minden szempontból édesapja volt a mentora.

A példáját követve pedig borítékolható, hogy ő is mindenben támogatni fogja Levente Noát a sportolásban is. Talán csak kevesen tudják, de a Cápa életében mind a mai napig központi szerepet tölt be a sport, nemrég még a bokszot is kipróbálta, sőt egészen 1990-ig profi cselgáncsozó volt a Budapesti Honvédban, és négy éven keresztül a klub cselgáncsszakosztályának elnöke is volt.

@baloghlevente_official A forgatások között fontos hogy ne csak az elmém legyen TOP-on, hanem a fizikumom is!🥊 Egy kis edzés a Titán Kick-Box klubban, Juhász Gábor barátommal! #edzés #box #titankickbox ♬ Rocky (Main Theme) – The Intermezzo Orchestra

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!