Vitray Tamás 30 évig nem beszélt volt feleségével, aki a halálos ágyán már nem ismerte meg
Vitray Tamás és Földi Teri soha nem tudta megbeszélni, valójában miért is váltak el, és hogy talán küzdeni kellett volna a házasságukért.
Vitray Tamás és Földi Teri soha nem tudta megbeszélni, valójában miért is váltak el, és hogy talán küzdeni kellett volna a házasságukért.
Ritkán fordul elő, hogy egy bokalánc, egy pár cipő és egy táska nagyobb feltűnést kelt, mint egy 230 milliós Lamborghini. Szoboszlai Dominiknak azonban ez is sikerült: a válogatott csapatkapitányának merész outfitje pillanatok alatt mémgyárrá változtatta a közösségi médiát, miközben a kommentelők és a divatszakértők teljesen máshogy látják a nagy port kavaró összeállítást.
A tapasztalt tévés egy interjúban őszintén elárulta, egyetlen ok miatt vállalta el A Nagy Duettet, de egy pillanatig sem élvezte az ottani szereplést.
Szeptember 19-én az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között fogják felavatni a megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát.
Annak idején úgy ért véget Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán közös színpadi élete, hogy nem volt egy konkrét utolsó produkció. Most pótolták mindezt.
Nem a műsorvezető az egyetlen híresség, aki kerüli Kajdi Csaba társaságát.
Hevér Gábor állítja, nemcsak verbális hanem fizikai atrocitások is történtek, és egyes esetekben még férfiak is elsírták magukat...
A Schobert házaspár az élet törékenységére hívja fel a figyelmet, amelyet többször is a saját bőrükön tapasztaltak meg.
Az idei évad különlegessége, hogy több Nyerő Páros szereplő is visszatér a realitybe, ám ezúttal már új párjukkal.
A műsorvezetőn pillanatok alatt úrrá lett a félelem, de a helyében valószínűleg sokan ugyanúgy pánikba estek volna, ahogy ő.