Holló nemcsak tapasztalattal és 12 millió forinttal, hanem egy baráttal is gazdagodott a verseny során.
Az egykori focista végig Emese mellett volt a vajúdás alatt.
Döntését a követői sem értik teljesen.
A színésznő sok bántást kapott a Survivort követően az arcbőre miatt, ám leszámolt a megfelelési kényszerrel.
A sztárséfnek és feleségének, Dórinak májusban jön világra első gyermeke.
Lányával három éve mindennap ugyanúgy zárják a napot.
Vera és Jimmy a bátyjaik révén már kisebb korukban is ismerték egymást, de csak évekkel később alakultak ki gyengéd érzelmek közöttük.
Döbbenetes állítás: a két hajszobrászt teszi felelőssé gyermeke haláláért egy édesapa. Zsidró Tamás egyedül a story.hu-nak nyilatkozott a történtek kapcsán.
Az egykori színházigazgató hatvanon túl is képes teljesen megújulni.
Az egykori szépségkirálynő nem szeretne tovább bujkálni, ezért nyilvánosság elé állt új szerelmével.



