Napi friss

Rátalált a szerelem a DWTS sármos táncosára

Hegyes Berci egy titokzatos hölggyel lazít Görögországban, a közösségi oldalán megosztott fotók, videók pedig igencsak árulkodóak.

Úgy tűnik, már nincs egyedül Hegyes Berci, a Dancing with the Stars profi táncosa, a napokban ugyanis többször megosztott közösségi oldalán egy-egy képet, videót egy titokzatos lányról, akinek azonban az arcát egyelőre nem látni. Az egyik videójában kézen fogva sétálnak Görögországban, ami egyértelmű jele, hogy többről van szó puszta barátságnál, míg egy másikon közösen ugranak bele a tengerbe a szikláról, ahol ráadásul a lány még bikinifelsőt sem viselt. A kommentelők  egymás után írják, hogy milyen összeillő páros az övék, és sokan jó nyaralást kívánnak nekik, amit a táncos – anélkül, hogy bármit is elárulna a lányról – kedvesen megköszön.

Berci korábban elmondta, szakmailag jelenleg olyan zsúfolt időszakot él meg, hogy nincs sok ideje ismerkedni, és egyébként is szeretné kihasználni a lehetőségeket, valamint a karrierjére koncentrálni. Úgy tűnik azonban, most betoppant ez a lány az életébe, és megváltozott a véleménye. A jóképű táncos magánélete eddig is lázban tartotta a rajongókat, korábban mindenki össze akarta boronálni Gelencsér Timivel, akivel megnyerték a TV2 táncos műsorának első évadát. És bár valóban nagyon szoros közöttük a viszony, a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, Timi és Berci mindig hangsúlyozzák, hogy csak barátok.

Kiemelt kép: TV2

A Story magazin friss számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story őszi különszáma!