Napi friss

„Az pokoli volt!” – Mácsai Pál édesapja miatt sírt utoljára

Mácsai Pál édesapja, a Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, Mácsai István elvesztéséről mesélt Story / Rozmanitz Gábor
Mácsai Pál édesapja, a Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, Mácsai István elvesztéséről mesélt

Mácsai Pál a Két kép között című nemrég megjelent könyvéről beszélgetett Kadarkai Endrével, melyben külön fejezetet szentelt a szüleinek. A művész például arról is ír benne, hogy utoljára akkor sírt, amikor észrevette, hogy festőművész édesapja, aki akkor már súlyos beteg volt, elvesztette a rajztudását.

Mácsai Pál természetesen tisztában volt édesapja, Mácsai István (Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész – a szerk.) betegségének súlyosságával, és mégis, amikor felfedezte, hogy szülője elvesztette a képességét, az annyira megrázta, hogy gyerekkora óta először – és azóta utoljára – sírva fakadt. A Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban azt kérdezték tőle, miért nem előbb engedett az érzéseinek?

Addig tudott rajzolni…

– válaszolta mosolyogva a színész.

„Hogy nagy a baj, az addig is világos volt.”

Majd azzal folytatta, hogy az édesapja egy őstehetség volt, és ha élete során bármilyen nehézsége is akadt, a rajztudása egy biztos pont volt a számára.

Abban nem volt kétely. És ezt az alapvető biztonságot látni eltűnni az ő életéből, az egészen fájdalmas volt. Hogy rákja van, hogy már nem lehet sok hátra, ezt természetesen tudtam.

Csupán egy mappányi holmit hagy csak a gyerekeire

Édesapja megannyi tárgyat, dokumentumot, emléket hagyott maga után, amit a testvérével hosszú-hosszú időbe telt elrendezniük. Akkor megfogadta, hogy egy mappán kívül semmit nem hagy a gyerekeire.

Az pokoli volt!

Az apám is egy gazdag személyiség és egy nagyon klassz ember volt. Az nem véletlen, hogy 280 oldalas a könyv, és van benne féloldalas fejezet, meg ötvenoldalas. Az övé kifejezetten hosszú, mert ’az apa’. És hát nem dobott ki semmit! (…) Volt egy rettenetes adag, ilyen négyszobányi hordalék. Képzelj el egy nagy műtermet, ami kb. harminc négyzetméternyi, egy ugyanakkora szobát mellette, plusz az én volt gyerekkori szobámat, és egy mosókonyhát a házban, nos, ez tele volt.

És itt minden eltett borítékot, levelet, újságfecnit átnéztünk Jánossal, és hát nem volt egy kellemes év, amíg ez lezajlott…