Hazai sztár

Mácsai Pál: „Apu kibújik a sírból, és azt mondja, ’Hú!’”

Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója volt
Mácsai Pál az Örkény Színház igazgatója volt

Amióta Mácsai Pál felhagyott az Örkény Színház vezetésével, elmondása szerint úgy zsizseg, mint ifjúkorában. Ez egy új kezdetet jelent a számára, például rengeteget ír, tele van új ötletekkel, tehát esze ágában sincs nyugdíjba menni.

A napokban töltötte be Mácsai Pál a hatvanötöt, és bár az egykori színházigazgató elérte a nyugdíjkorhatárt, egyáltalán nem érzi úgy, hogy hátra akarna dőlni, épp ellenkezőleg! Örül, hogy maga mögött hagyta a színházvezetést, illetve az azzal járó terheket, feladatokat, és végre ismét szabadjára engedhette a kreativitását.

Most érzi azt, hogy igazán hasznos

Hálás a sorsnak, hogy ilyesfajta fordulatot vett az élete, és köszöni szépen, jól van. „Egyrészről egészséges vagyok, ezt meg kell becsülni. De teszek is érte, sportolok, úgymond. Meg igyekszem tisztességen étkezni. Viszont nem tudok eleget aludni, az biztos.

Összességében úgy érzem, nemhogy nem haszontalan az életem, hanem most hasznosabb, mint az elmúlt öt évben volt!

– mondta Mácsai a Bóta Caféban, aki korábban a pénzügyeiről is nyíltan beszélt. „Egy intézmény napi problémáival kellett foglalkoznom, abban nem én vagyok a legjobb. Ezt meg senki más nem tudja helyettem megírni. Tehát igen, jól vagyok. És igyekszem, hogy mindazt, ami érdekel, meg tudjam csinálni.”

Az Örkény Színház igazgatója volt

Új kihívások várnak rá

Hogy pontosan miket ír, milyen ötleteit próbálja éppen megvalósítani, arról csak keveset árul el. Mint mondja, majd beszélni fog róla, ha eljött az ideje. „Többféle dologba kezdtem bele, színpadiba is, meg nem színpadiba is. Az utóbbi igazából egy interjú- vagy portrékötet helyett van. Tehát egy önarcképféle. A másik pedig egy színpadi szöveg. És ez a tizenhét-tizennyolc éves kori zsongás arra vonatkozik, hogy új területek várnak rám” – folytatta Mácsai Pál.

Mert ugye a színházigazgató nem önmagára figyel, hanem másokra. Tehát kicsit lemaradtam saját magamról az elmúlt huszonöt évben.

Ami nem baj, és nem panasz, hanem a helyzetből következő adottság.” Így viszont, magyarázta tovább, most az a dolga, hogy utolérje önmagát. Például sokat olvas csak úgy kedvtelésből, érdek nélkül, és erre korábban nem sok lehetősége volt.

Elfogadta, hogy egyszer eltűnik majd

A beszélgetés során az édesapja is szóba került, és elmondta, az utóbbi időben sokat gondol rá, és általa sokat gondol az elmúlásra is. „Most éppen azzal a szakasszal foglalkozom (azzal kapcsolatban, amit ír – a szerk.), ami az apám életéről szól. Hát egyrészt bele is kell ásni magamat az életébe, mert nem lehet csak az emlékezetre, az anekdotákra hagyatkozni. Pontosnak is illik lenni. Másrészt pedig igyekszem magamban rendbe rakni ezt a bonyolult viszonyt, ami kiváló volt! Tehát nincs benne teher, konfliktus” – ecsetelte az Örkény korábbi színházigazgatója.

Mácsai Pál a  Bóta Caféban mesélt (Fotó: Archív)
Mácsai Pál a Bóta Caféban mesélt (Fotó: Archív)

Mire a műsorvezető visszakérdezett, hogy akkor mégis mi volt a kapcsolatukban bonyolult. Erre a színész elmesélte, hogy négy évvel ezelőtt, amikor az édesapja százéves lett volna, egy életmű-kiállítást rendeztek neki.

Amikor előkerülnek ezek a képek, vagy egy rég vagy akár sohasem látott festményével találkozom, azért az nem egy szólam, amennyiben melegen megdobban a szívem. Hanem a veszteség azonnali feltámadása, egy adag horror, hogy apu kibújik a sírból, és azt mondja, ’Hú!’, nekem pedig meg kell ijedni.

Illetve a viszony az örökléthez… Ami ugye az övé. Hát ő egy festő, azaz halott húsz éve, és lám, az életműve ott van a falon a Kiscelliben. És ez egy nagyon erős élmény, egy meg nem haló apát látni egy olyan meghaló típusú embernek, mint amilyen én vagyok. Húsz évvel azután, hogy meghaltam, az én alakításaimért, rendezéseimért senki fel nem megy majd a Kiscelli Múzeumba. Mi eltűnünk, a mi szakmánk ilyen. Se a hiúságom, sem az ambícióm nem érvényesek a halálom után” – hangsúlyozta. Amikor pedig a műsorvezető épp tiltakozni kezdett volna, szerette volna védelmébe venni, Mácsai hozzátette, kétsége sincs afelől, hogy amit állít, az úgy van.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu