Kiakadtak a Centrál Színház nézői a 39 ezer forintos jegyáron: Stohl András igazat adott nekik
Rengetegen kíváncsiak Stohl András és Alföldi Róbert közös darabjára, A Furcsa párra, amit Puskás Tamás rendezett a Centrál Színházban. Csakhogy a dinamikus árazás miatt most egy darab jegy 39 ezer forintba kerül, amit egyébként nemcsak a nézők sokallanak, hanem a főszereplő is…
Őrületes az érdeklődés a Furcsa pár című Centrálos darab iránt, ami nagy valószínűséggel főként a két főszereplőnek, Stohl Andrásnak és Alföldi Róbertnek köszönhető. Mindez annak ellenére, hogy meglehetősen drága rá a jegy, 39 ezer forint – szilveszterkor még ennél is jóval több –, mégis teltházzal megy.
„Én jobban örülnék, ha a felébe kerülne, már bocsánat”
Stohl András a legfrissebb interjújában – ahol többek közt arról beszélt, hogy az ismertsége mennyivel növeli a jegyeladásokat – elmondta, szerinte mi is a baj a dinamikus árazással (a szolgáltatás ára nem fix, hanem piaci alapon változik – a szerk.).
Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár! Olyan fura, mert azt érzem, hogy ránk tevődik egy súly. Tehát, ha valaki ennyi pénzért megvesz egy színházjegyet egy prózai darabra, akkor én érzem magam kellemetlenül…
– magyarázta a színész a Kösz, jó(l) vagyok! című YouTube-műsorban. – Hogy valami olyat kell nyújtanom, hogy erre ő azt mondja, megérte. Szóval baromi rossz pozícióból indulok neki az előadásnak. Ráadásul egy olyan előadásnak, ahol nevettetni szeretnénk. Én jobban örülnék, ha a felébe kerülne, már bocsánat.”
Akkora siker lesz, mint amekkora az Őrült nők ketrecének volt?
Persze közben azt is érti, folytatta, hogy a színháznak meg kell élnie, és hogy így profin tud működni. Illetve kollégája, Alföldi szavaira is reagált, aki szerint addig fogják majd játszani, amíg ki nem tolják őket a színpadról.
Valószínű, ez most az új Őrült nők ketrece. Addig megy, ameddig mi gyakorlatilag akarjuk. Hál’ istennek
– tette hozzá.
A Centrál Színhát épp a minap hirdette meg a Facebookon a szilveszteri előadásukat, aminél az árak a már említett dinamikus árazás miatt csak még tovább emelkedtek. A kommentszekcióban a nézők egymás után fejezték ki az ezzel kapcsolatos nemtetszésüket.
„Azt hiszem, inkább nem. Ennyiért? A nyugdíjam fele!”
– írta valaki, majd sorra jött a többi ehhez hasonló hozzászólás.
„Aki megveszi, csak adja alájuk a lovat.”
„Engem négy órán keresztül várakoztatott a net. Folyamatosan írta, hányan vannak még előttem, de mire sorra kerültem, már nem volt egymás mellé szóló jegy, meg az ára is az egekbe szökött. Szóval nem kértem.”
Az egyik kommentelő ki is fotózta a jegyárakat, és akkor a legolcsóbb jegy került 48-, a legdrágább pedig 60 ezer forintba.