„Végleg elbúcsúztam tőled” – 16 éves barátságnak vetett véget a Farm VIP
Egykor együtt hódították meg a ValóVilág nézőit, most viszont úgy fest, örökre megromlott a barátságuk. Simor Olivér hosszú, indulatos írásban fejtette ki, miért csalódott Young G Béciben akkorát, hogy többé hallani sem akar róla.
A Farm VIP-ban nemcsak új barátságok születtek, hanem régiek is elmúltak... Legalábbis erre enged következtetni Simor Olivér legutóbbi bejegyzése, amiben Young G Bécinek üzent. Úgy tűnik, hiába a hosszú évek, amik összekötik őket – hiszen egykor mindketten a ValóVilág negyedik szériájában váltak ismertté, és a műsor után is jó kapcsolatot ápoltak –, több mint egy éve nem beszélnek. A farmon ugyanis egészen másképp alakultak a dolgok, mint ahogy azt elképzelték...
Felbomlott a trió
A történet különösen fájdalmas, hiszen a Farm VIP forgatása előtt még együtt örvendeztek – ráadásul nem is ketten, hanem hárman, hiszen Kriston Peti is a baráti kör része volt –, hogy ismét egy realityben szerepelnek majd. Ekkor még aligha sejtették, hogy épp ez a műsor lesz az, ami miatt felbomlik majd a baráti trió.
A tanyasi műsort megnyert rapper néhány héttel ezelőtt a Story magazinnak mesélt először a csalódásáról: elmondta, hogy egy pénzszerző feladat során régi cimborái kipackáztak vele, és 1–1 milliót zsebeltek be sutyiban, noha a kinti életben még arról volt szó, hogy annyira szeretik egymást, hogy a főnyereményt is háromfelé osztanák, ha együtt jutnának a fináléba. Béci ugyanakkor lapunknak azt is hangsúlyozta, hogy bár egykori barátai viselkedését továbbra is csalódásként éli meg, benne mára nincs harag.
Nem volt igaz pillanatuk?
Ám úgy tűnik, Simor Olivérben annál inkább. Közösségi oldalán ugyanis egy hosszú levelet tett közzé a minap, amit korábban Bécinek is elküldött.
Ebben nemcsak a farmon történteket sérelmezte, hanem azt is, hogy régi barátja szerinte már a kezdetektől távolságtartóan viselkedett vele.
Tudod, mikor megtudtam, hogy együtt leszünk egy műsorban, én kibaszottul megörültem neked. (...) Amikor összeköltöztünk, minden egyes beszélgetést én kezdeményeztem. Te soha meg nem kérdezted, hogy én hogy vagyok, vagy csak úgy nem elegyedtél velem szóba.
Csakis, ha muszáj volt, és akkor is minimalizálva a kommunikációt, távolságot megtartva. (...) Egyszer sem mondtad el, hogy te örülsz, hogy egy légtérben vagyunk" – idézte fel sérelmeit Olivér.
Azóta sem érti, mi váltotta ki barátjában ezt a hozzáállást. Majd hozzátette azt is, a legnagyobb csalódás a kiesésénél érte, Béci sajnálkozása ugyanis szerinte egyáltalán nem volt őszinte.
Én ott a végén, mikor megöleltelek és megpuszilgattalak, én ott nemcsak a játékban búcsúztam el tőled, hanem véglegesen. Az értékrendek és az egymáshoz való hozzáállás különbségei miatt.
Bár Olivér a levele végén elismerte Béci teljesítményét, és gratulált neki, egy utolsó, fájdalmas mondattal nyomatékosította csalódottságát:
Kár, hogy én az igaz pillanataidból és a barátságodból semmit nem kaptam.
Végezetül leszögezte: részéről örökre lezártnak tekinti a történetet.