Pápai Péter az öccséről, Jociról: „Akkor is az apjának néztek, és most is”
Pápai Péter A legjobb ajánlat című műsor második évadára is visszatért. Alig 17 éves volt, amikor a húga születése miatt átvette a műkereskedő üzlet irányítását, mivel édesapja az újszülöttel foglalkozott. Péterről kiderült, hogy még testvére, Pápai Joci zenei képzésében is segített.
Pápai Joci már évtizedek óta jól ismert szereplője a médiának, a reflektor fénye azonban A legjobb ajánlat című műsorral az idősebb testvérre is rávilágított. Pápai Péter nagyon korán megtudta, mi az a gyűjtői szenvedély, hiszen édesapjuk is műkereskedőként dolgozott, bár sokáig a sport érdekelte inkább, sőt még a zenélésbe is belekóstolt. Végül azonban az édesapa nyomdokaiba lépve, a régiségek és az antik műalkotások között találta meg a helyét és tizenhét éves korára már elhivatott kereskedő lett belőle.
Joci apjának nézik
Péter és öccse között hat év a korkülönbség, és a fivérek tinédzserként természetesen nagyon sok időt töltöttek együtt. A bátyban azonban egyszerre volt benne már egészen fiatalon is a koraérettség, illetve a gyermeki én és a lelkesedés a régiségek iránt. A műkereskedő nevetve így emlékezett vissza az öccsével együtt töltött évekre:
Igazából akkor is az apjának néztek, és most is
Összesen négyen voltak testvérek, és ugyan mindannyian zenei vonalon indultak el az életben, Joci esetében nem volt kérdés, hogy az ő útja a zene is marad. Péter sorsa azonban 17 évesen, amikor a húga megszületett, megpécselődött, és végleg beszippantotta a műkereskedők küzdelmes, de ugyanakkor csodálatos világa.
„Nem készültem erre, így alakult. Sodródtam, de ez egy nagyon kellemes sodródás volt. Az az időszak nagyon lendületes, nagyon jókedvű volt, a világ utolsó nagy aranykorai közül talán az egyik, amikor én belekezdtem. Rengeteg jó tárggyal, jó emberrel, rengeteg ismeretségel. Lendületes, nagyon kellemes, forgatagos és mozgalmas terület volt. Igazából nem úgy éltem meg, hogy elvesztettem a kamaszkorom, inkább egy boldog, változatos, különleges és fiatal berobbanás volt” – idézte fel az RTL Reggeli podcastjében.
És anno ilyen fiatalon komolyan vették?
„Sosem volt kérdés, és soha meg sem fordult a fejemben, hogy komolyan vesznek-e. De mások fejében sem, vagy ha igen, nem mutatták ki. Ma is úgy működik, hogy az ember bemegy valahova, bemutatkozik, kézfogás és elkezdődik valami. Ha jó a nexus, jó, ha nem, nem. Az idők folyamán azért megérik minden az emberben, de akkoriban nem tűnt ez olyan különleges dolognak” – vélekedett Péter.
Nagyon hasonlítanak egymásra Jocival
„Nagy dilemma volt számomra, hogy elvállaljam-e a felkérést. Féltem, hogy a televíziós szereplés és az ismertség felborítja az addigi életemet. Tatán nyugalmas, békés hétköznapjaim vannak, és nem vágyom a felhajtásra. A műtárgyakért viszont rajongok, szenvedélyes értékmentő vagyok, így végül meggyőztem magam – vallotta be a story.hu-nak még A legjobb ajánlat első évadának idején. – Azóta sem bántam meg: sok pozitív visszajelzést kaptam, és a felfedezőtársaimmal is nagyon szeretjük, tiszteljük egymást.
Bár furcsa viszontlátni magam a képernyőn, még szoknom kell, de néha olyan, mintha az öcsémet látnám. Eddig is tudtam, hogy hasonlítunk Jocival, de hogy ennyire, az még engem is meglepett
– mondja nevetve.
„A mozdulataink, a gesztusaink, a hanglejtésünk… Hihetetlen. A természetünk is alapvetően hasonló, de vannak különbségek: ő tudatosabb, megfontoltabb, én inkább szenvedélyesebb, érzékenyebb vagyok.”