Színpadról az intenzív osztályra: ezért a világsztárért aggódik most mindenki
Már a koncert közben aggódni kezdett a stáb a négyszeres Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerzőért. Lionel Richie-t napokig intenzív osztályon kezelték.
A világhírű énekesért, Lionel Richie-ért aggódnak a rajongók. Az Oscar- és négyszeres Grammy-díjas előadó a hétvégén a Missouri állambeli St. Louis-ban lépett fel, ám koncertjét kis híján félbe kellett szakítania. A fellépés után első útja pedig a kórházba vezetett.
Koncertjéről egyenesen a kórházba ment
A színfalak mögött a stáb már a fellépés közben látta, hogy valami nincs rendben, a 77 éves előadó ugyan becsülettel végigjátszotta a setlistet, de az utolsó dalnál már le kellett ülnie, a koncert után pedig önként vonult kórházba. Külföldi lapértesülések szerint napokig intenzív osztályon kezelték.
Ami még pedig nagyobb aggodalomra ad okot, hogy rövid időn belül ez a második kórházi kezelése a Hello és az All Night Long című gigaslágerek előadójának.
Júniusban koncertsorozatának nyitóestje szakadt félbe: akkor már a fellépés felétől kezdve küszködött, le kellett ülnie, majd szünetet kért, és már csak a szaxofonosa jelentette be, hogy az énekes a rosszulléte miatt nem tud visszaállni a színpadra.
Akkor kiszáradással kezelték, a jelenlegi rosszulléte okáról egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást.
A rajongók jelenleg attól rettegnek, hogy az elmúlt napok gyászhírei, Dolly Parton és Tim Curry halála után újabb tragédiáról kell értesülniük.