Érzelmes, megrendítő interjút adott lapunknak a Kossuth-díjas énekes-dalszerző. Tavasszal derült ki, hogy pajzsmirigydaganata van, meg is műtötték. Úgy érzi, az ijedség volt a legrosszabb ebben a helyzetben, minden mást csodák sorozataként élt meg.

A zenész azt mondja, nem azonosul a betegségével, és nem is akar ezzel turnézni. Ugyanakkor fontos, hogy közszereplőként beszél a témáról.

„Végakaratot kell írni”

Nem is az egészségügyi részletekre voltunk kíváncsiak, sokkal inkább arra, vajon más ember lett-e Ákos a betegség után, mint előtte. „Remélem, nem, és meg is magyarázom, mit értek ez alatt – kezdi az énekes. – Először is erről az ember nagyon ódzkodva beszél, mert a betegség magánügy. Ugyanakkor nekem van szakmai életem is, amit ez az élethelyzet jelentősen befolyásolt.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem azonosulok a betegséggel, nem is akarok erről hosszan beszélni, nem fogok ezzel turnézni. Viszont kötelességem volt megindokolni, hogy 38 éves pályám során először miért mondok le koncerteket. Amikor egyszer csak közlik a rossz hírt, és vészesen közelít a műtét, számvetésre kényszerül az ember: végakaratot kell írni, a családdal is le kell ülni beszélni. Ebbe a betegségtípusba ma már nem illik belehalni, de mindenre fel kell készülni. Ráadásul a kockázatok között a hang elvesztése is szóba került.

Hallottam, hogy Rod Stewart világhírű énekes éppen egy ilyen műtét után hónapokig nem tudott megszólalni: ez sem nyugtatott meg. Azt mondtam, ’Uram, tudom, hogy mindenem a tiéd, a kezem, a lábam, a hangom, te adtad és te veszed el. De ha lehet, legalább beszélni tudjak, mert különben megbolondulok.’ Ha valakin egy ilyen helyzet nagyot fordít, az nem baj, de azt is jelentheti, hogy tévúton járt korábban. Az élet végességével nem árt tisztában lenni: számomra ez a gondolat nem idegen, elég sok dalomban benne van. Remélem, most már kimondhatom, hogy a nagy baj elmúlt. Ugyanúgy dolgozom, mint előtte, buzog bennem az életkedv. Szeretem az életet, az Istent, a szerelmet, a gyerekeimet, a családomat, a hazámat, élvezem a jó ételeket, a jó bort, és imádom a dolgomat végezni. De azt is érzem, hogy ez komoly figyelmeztetés volt: nem lehet ugyanolyan sűrűséggel vállalni a feladatokat, mint eddig. 58 éves vagyok, de úgy élek, mintha 27 lennék. Hogy sikerül-e ezen változtatni, az majd kiderül.”

„Elkezdtek folyni a könnyeim”

Ákos négygyermekes családfőként ment át ezen az időszakon. „Felelősnek érzem magam értük, tehát le kellett ülni a feleségemmel és a gyerekeimmel beszélni. Anna lányommal volt egy fantasztikus élményem. Ő ekkor külföldön tanult ösztöndíjjal, és felhívott, hogy mi van velem. Éppen frissen kaptam meg a rossz hírt, nagyon foglalkoztatott. Mellébeszélni nem akartam, de nem szerettem volna megijeszteni sem. Megérezte, és addig faggatott, amíg kiböktem a telefonban, mi a helyzet. Nagy csönd következett, aztán azt mondta: ’Most azonnal indulok haza.’ Erre elkezdtek folyni a könnyeim – érzékenyül el Ákos. – ’Távolról is szeretheted az apádat, imádkozhatsz érte, egyebet nem is lehet tenni, emiatt ne rohanj haza.’ De a puszta tény, hogy ez volt az első reakciója, megmelengette a szívem.

Mind a négy gyerekünk gazdag lelkű, komoly felnőtt emberré lett. Amikor bementem a kórházba, végighívtam őket. Sikerült megnyugodnom, és bizalommal átadni az ügyemet a Tekintetes Törvényszéknek. Kata lányom a feleségemmel együtt várt, amikor kitoltak a műtőből, ő is aggódott értem. A 16 éves Júlia és a 28 esztendős Marci is hasonlóan támogattak. Májusban fölfedezték, júniusban ki is vették, és most, szeptemberben itt beszélgetek, mintha mi sem történt volna. Az én esetem semmi azokéhoz képest, akik hosszú éveken át hősiesen küzdenek a betegségükkel, nagyon tisztelem őket ezért.

Jelet adott a fatimai Szűz

Ákos úgy érzi, csodák sorozatát élt át. Minden, ami a betegség ­körül történt, csupa pozitív kimenetelű dolog volt. „12 éve nem voltam kivizsgáláson, de egy hang azt mondta, ideje elmenni. A leleteim rendben voltak, tökéletes volt a vérképem, semmilyen jele nem volt annak, hogy baj lenne, és nem is éreztem rosszul magam. Örültem, hogy jó karban vagyok. És akkor a nyakiultrahang-vizsgálat után egyszer csak közölték velem, hogy elváltozást látnak, amit meg kellene szúrni. Egy hétig győzködtem magam, hogy vállaljam. Május 13-ára kaptam időpontot, ez a fatimai Szűz jelenésének az ünnepe. Hosszú évek óta ­máriás csodás­érmet hordok, úgy éreztem, ő akar velem valamit.

A mintavétel megtörtént, majd kis idővel később újra behívtak a kórházba. Akkor már tudtam, hogy baj van. A doktornő közölte velem, hogy rosszindulatú a daganat, ki kell venni. A műtétig hátralévő idő alatt sok minden kavargott bennem: rengeteget dolgoztam, elmentem egy zarándoklatra, végakaratot írtam.

Beköltöztem a stúdióba, hogy hangoskönyvként rögzítsem a novelláskötetem írásait. Megőrjítettem a munkatársaimat, az összes megkezdett munkámat be akartam fejezni. Minden eshetőség megfordult a fejemben: mi lesz, ha nem tudok majd énekelni vagy beszélni? Aztán megvolt a beavatkozás, és nem sokkal utána már a saját hangomon szólalhattam meg. Később az is kiderült, hogy egyetlen milliméteren múlt, hogy nem lett még nagyobb a baj. A Jóisten vigyázott rám.”

Jön a nagy visszatérés

Fogadalom ide, fogadalom oda: Ákos nem tétlenkedik a közeljövőben. Most jelent meg új, karácsonyi albuma, december 12-én pedig nagyszabású, év végi Aréna-koncertre készül. Ez lesz a nagy visszatérés. „Most az az aktuális feladat, hogy a koncert hírét elvigyük mindenhova. Öthetes, intenzív próbaidőszak van előttünk, amit nagyon várok. Különleges koncertprogramot állítottunk össze: a ­karácsonyi lemez anyaga mellett az ünnephez illő saját dalokat játszunk: Ikon, A katona imája, A fénybe nézz, Csak te vagy – és még hosszan sorolhatnám.

Ahogy pár évvel ezelőtt, most is régi zenésztársakkal és a Győri Filharmonikusokkal lépünk fel, valamint a pécsi ­Voi­Singers kórus is velünk lesz az Arénában. Anna lányom végig énekel majd velem, ami mindig különös hangulatot teremt. Az utóbbi időben nemcsak előadóként, de tehetséges szerzőként is bontogatja a szárnyait, ez számomra komoly atyai büszkeség. Jobban várom ezt az ­Aréna-előadást, mint valaha. Különleges, egyszeri alkalom lesz, nagyon készülünk.

Jövő nyáron illő lenne bepótolni az idén elmaradt turnét, sok új dalkezdemény is formálódik a stúdióban: nagyjából jövő év végéig látom előre a feladatokat. Az utána következő évben, 2028-ban pedig hatvanéves leszek – ha minden jól megy. Vélhető, hogy jubileumi koncertekkel ünneplünk majd. Egy biztos: nem fogunk unatkozni!”