Failoni Donatella halála az egész országot megrázta, lánya most megható szavakkal emlékezett meg édesanyja tartalmas életéről.

Egy héttel a 80. születésnapja előtt, a múlt hétvégén elhunyt Failoni Donatella olasz–magyar zongoraművész, a Magyar Állami Operaház korábbi művészeti főtitkára. A hét nyelven beszélő Donetellát az egykori olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi Olasz Köztársasági Érdemrend lovagjaként tüntette ki, Plácido Domingo pedig szerelmet vallott neki. Lánya, Oszter Alexandra szerint éppen ezért nem méltó csupán Oszter Sándor özvegyeként emlegetni édesanyját. A művésznő fájdalmas utolsó hónapjairól barátnője, Sáfár Anikó mesélt.

Oszter Alexandra megható búcsúja

Bár Failoni Donetalla halálának híre váratlanul érkezett, azt tudni lehetett, hogy az elmúlt hónapokban egyre romlott az állapota, és elhagyta az életkedve – bár a hozzátartozói és saját elmondása szerint is, férje, Oszter Sándor 2021-ben bekövetkezett halála óta már nem tudott igazán boldog lenni. Az utóbbi években több balesetet is szenvedett, s egy hónapja még arról beszélt: már nem tud és nem is akar orvoshoz menni. Halálhírét egyetlen lánya, Oszter Alexandra jelentette be, vasárnap éjszaka pedig megható gondolatokat fogalmazott meg édesanyja színes életéről. Felidézte, hogy annak idején a 20. század egyik legnagyobb magyar zongoraművésze, a háromszoros Kossuth-díjas Fischer Annie előadása után határozta el, hogy ő is zenész lesz, a művésznő pedig később mentora és barátja is lett.

Bejáratos volt a milánói Scalába, barátai között tudhatta Szvjatoszlav Richtert, Riccardo Mutit, Renata Scottot, Rico Saccanit, Pavarottit és Domingót, aki meg is kérte a kezét, csakúgy, mint Mario Del Monaco…

– méltatta tovább lánya Failoni Donatellát.

„Hét nyelven beszélt s levelezett perfektül, ezért tudta kiválóan képviselni az Operát évekig mind idehaza, mind külföldön – írta, majd hozzátette: – Idehaza a tizenöt évvel ezelőtt odakerült igazgató (Ókovács Szilveszter – a szerk.) ugyan megvált tőle, mondván, túlkoros… – sosem heverte ki.”

„Ő nem valakinek az özvegye volt”

Alexandra hozzátette, édesapja, Oszter Sándor csodálta a felesége sokoldalú műveltségét, az együtt töltött fél évszázad alatt rajongva szerette őt. Majd megjegyezte, méltatlannak érzi édesanyját „valaki özvegyeként” emlegetni.

Ő nem valakinek az özvegye volt, ő Failoni Donatella, La Signora Failoni – ahogy szülőhazájában emlegették! Méltatlan a bulvárhírekhez, a hangzatos szalagcímekhez azt írni, ő Oszter Sándor özvegye, Oszterné…

– szögezte le még Alexandra, aki az elmúlt időszakot „lassú, nehéz, fájdalmas periódusként” jellemezte.

„Nem igazán fogadta el a segítséget, sokszor még a lányától sem”

Barátnője, Sáfár Anikó a Blikknek beszélt Failoni Donatella utolsó éveiről:

„Nagyon régi barátság volt a miénk. Korábban együtt játszottam Donatella férjével, Sanyival, és mivel nagyon sok előadásban a partnere voltam, előfordult, hogy Donatella vigyázott a kislányomra, amikor játszottam. Sokat jártunk össze, annak idején még az édesanyámat is elvittem hozzájuk, ha volt valamilyen összejövetel. Donatella tüneményes ember volt, sokat beszélgettünk az életünkről, a művészetről, a színházról, a zenéről, a gyerekekről, a gyereknevelésről. Utoljára négy évvel ezelőtt nézte meg az egyik vidéki előadásunkat, utána pedig még leveleztünk egymással. (...)

Sajnos nem igazán fogadta el a segítséget, sokszor még a lányától sem. Nagyon nehéz időszak volt ez. Semmit nem kért, úgy éreztük, már nem akart élni. Tudtam, hogy nagy baj van, hogy nincs sok hátra. A lányával játszom, úgyhogy tudtam mindenről, mégis nagyon megrázott a halálhíre

– fogalmazott a lapnak.

Közösségi oldalán Ókovács Szilveszter úgy fogalmazott: „Az Opera ’Dolcsija’ ígéretes csillagzat alatt született”, akinek „nem kellett a szomszédba mennie temperamentumért”. Kitért arra is, amit Alexandra is említett, és Donatella elbocsátásáról így vallott:

„2012-től másokkal képzeltem el a zenei vezetést, de a nyugdíj mellett művészeti főtitkárként dolgozó Dolcsinak az új munkajogi szabályok miatt amúgy is mennie kellett. Nyilván fájdalmas volt számára, engem is nyomasztott...”