Napi friss

Nemzetközi siker kapujában Sáfrány Emese: Olaszországban épít karriert

Beindult Sáfrány Emese olaszországi karrierje Fotocentral / Schumy Csaba
Beindult Sáfrány Emese olaszországi karrierje

Óriási mérföldkőhöz érkezett Sáfrány Emese művészeti karrierje. A sokoldalú híresség, aki nemcsak légtornászként, hanem festőként is egyre elismertebb, hamarosan egy patinás olasz galériában mutatja be alkotásait a külföldi közönségnek.

Sáfrány Emesét a nagyközönség előbb felnőttfilmesként, majd légtornászként, illetve az Ázsia Expressz korábbi győzteseként ismerhette meg, ám az utóbbi időben egy teljesen új művészeti ágban is egyre komolyabb sikereket ér el. Az ecset forgatása régóta szerves része az életének, csodás festményeivel pedig rendszeresen megörvendezteti közösségi oldalának követőit.

A hazai sikerek után – hisz műveit korábban már a budapesti Falk Miksa utcában, valamint Balatonfüreden is megcsodálhatta a közönség – most szintet lép a karrierje: legfrissebb bejegyzése szerint hamarosan nemzetközi porondra lép. Művészetére már külföldön is felfigyeltek, így festményei hamarosan személyesen is megtekinthetők lesznek Olaszországban.

Nagy örömmel osztom meg veletek, hogy leszerződtem egy olasz galériával. Augusztus közepétől alkotásaim egy része Olaszországban, Padova történelmi belvárosában, a Piazza del Duomónál található Solo Show Galleryben lesz kiállítva

– tudatta az örömhírt Sáfrány Emese.

Nagy mérföldkő Sáfrány Emese életében

Az örömteli hírről beszámoló posztjában Emese háláját és izgatottságát is kifejezte a fantasztikus lehetőség miatt:

„Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és izgatottan várom, hogy a munkáim egy új közönséghez is eljussanak. Köszönöm mindenkinek, aki eddig támogatott ezen az úton. Ez egy újabb fontos mérföldkő számomra.”

A nemzetközi áttöréshez több mint ötezer rajongója és követője gratulált az online térben, de a celebek sem fukarkodtak az elismerő szavakkal – többek között Széphalmi Juliska is az elsők között fejezte ki örömét és büszkeségét az eredmény láttán.

Emese valóban nagyon különleges képeket fest, nem csoda, hogy felfigyeltek rá